– Én mindjárt idézném: „Három Dárdai a Herthában – az kemény lenne. A háromból egy szerintem megcsinálja. Vagy kettő. Bár az is lehet, hogy mindhárom…” Emlékszik, mikor fogalmazott így?
– Négy-öt éve. A háromból kettő azóta megcsinálta, Palkó és Marci pályára lépett már a Bundesligában. Büszke is vagyok rájuk! Palkó helyzete kicsit nehezebbé vált azóta, neki váltania kellene. Megerősödött az elmúlt időszakban, immár arra van szüksége, hogy folyamatosan játsszon. Volt lehetősége arra, hogy Hollandiába igazoljon, de nem akart oda menni. Ő valamelyest lelkizőbb, mint a két öccse, az kell neki, hogy jó közegbe kerüljön. Én nem szólok bele, amit szeretne, az lesz. Az élet úgyis megoldja. Marci pillanatnyilag jó helyen van. Az első csapattal edz, jó híreket kapok róla. Szeretik a társak és az edzők is, ha egyszer-kétszer beáll, abból is tanul. Ballábas belső védőből amúgy sincs nagy választék. Jó a felépítése, jó a rúgótechnikája, neves klubok érdeklődnek már iránta. Ettől függetlenül nála még az érettségi az első. Nyárra túl lesz rajta, utána ő is eldöntheti, milyen úton induljon el. Bence, a legkisebb pedig teszi a dolgát, bosszantja itthon az édesanyját…
– Lenne olyan ajánlat, amely kimozdítaná Berlinből?
– Ezen nem töprengek. Másfél év alatt sokan kerestek, volt, ahova elképesztő összegért csábítottak, de én jól elvagyok egyelőre. Ha megüresedik egy kispad, sok edző bejelentkezik, én nem. Nyugodtan, békében él a családunk, ez mindennél többet ér nekem. Az lenne a legjobb, ha már ott tartanánk, hogy mindhárom fiú felnőttcsapatban játszik, mi pedig Mónival egyik meccsről a másikra mennénk. Arról nem szólva, hogy ott a balatoni házunk is. A gyerekek ugyanúgy odavannak Zamárdiért, mint a szüleik. Tudja, hol lennék egyszer boldogan edző? Siófokon. Hosszú évek múltán szerintem fordul majd a kocka, két-három hónapot leszünk Berlinben, és kilencet-tízet Zamárdiban. Ha eljön ez az idő, és a siófokiak megkeresnek azzal, hogy Pali bácsi, kellene segíteni, azt felelném, essünk neki!
