Nem csupán szép pillanatai, jó mérkőzései is voltak a Ferencvárosnak a Bajnokok Ligájában.
Rossi fotójával promózta magát a Tisza Párt, a kapitány nem hagyta annyiban
A szövetségi kapitány engedélye nélkül politikai célokra használták fel a fotóját.
Nem csupán szép pillanatai, jó mérkőzései is voltak a Ferencvárosnak a Bajnokok Ligájában.
Rögtön az első ebbe a körbe tartozik. A Fradi bizony meglepte a Barcelonát, a katalánok 5-1-es győzelme nem fejezi ki pontosan a történteket, a magyar csapat a meccs elején könnyen a vezetést is megszerezhette volna.
Ezt követte a Dinamo Kijev elleni hazai találkozó, amikor 0-2-ről állt fel, s egyenlített 2-2-re az FTC.
A Juventus ellen hazai találkozó, a 4-1-es vereség csalódás volt, ám a „visszavágó” Torinóban majdnem hősköltemény. Két perc választotta el a Ferencvárost a pontszerzéstől, úgy kapott ki 2-1-re.
A Barcelona a budapesti meccset sajnos komolyan vette, s esélyt sem adott a magyar csapatnak, szünetre a 0-3-mal eldőlt a meccs, ez is maradt a végeredményben.
A kijevi 1-0-s vereségért sincs okunk korholni Szergej Rebrov csapatát, hiszen bátran játszott, s ahogy megírtuk, a játékvezető bizony nagyot hibázott, amikor az első félidő derekán nem ítélt büntetőt a Fradinak.
Semmi esetre sem csalódás a Ferencváros szereplése. Sokkal inkább realitás, a papírforma, amit jövőre már most aláírnánk... Amire már csak azért sem vehetünk mérget, mert az NB I-ben, noha a Fradi a favorit, a Fehérvár azért nyilván megnehezíti a dolgát.
A Bajnokok Ligája-szerepléssel a Ferencváros persze jelentős lépéselőnybe kerülhet hazai riválisaival szemben. A csoportkörbe jutás 15,25 millió eurót, azaz 5,3 milliárd forintot ért, s az UEFA ezen felül is fizet. A Dinamo elleni döntetlen például kilencszázezer eurót ért, de jön még pénz az európai rangsorból és a tévéközvetítési jogokból. Egyedül a remélt jegybevétel nagy részétől esett el az FTC is, csakúgy, mint valamennyi klub.
A Bajnokok Ligáját nézni is jó, részt venni benne annál is jobb. Szép lenne megismételni.
A G csoport végeredménye:
1. Juventus 6 5 – 1 14- 4 15 pont
2. FC Barcelona 6 5 – 1 16- 5 15
3. Dinamo Kijev 6 1 1 4 4-13 4
4. Ferencváros 6 – 1 5 5-17 1
Az eredmények
1. forduló (október 20.):
Barcelona-Ferencváros 5-1
Dinamo Kijev-Juventus 0-2
2. forduló:
Ferencváros-Dinamo Kijev 2-2
Juventus-Barcelona 0-2
3. forduló:
Barcelona-Dinamo Kijev 2-1
Ferencváros-Juventus 1-4
4. forduló:
Juventus-Ferencváros 2-1
Dinamo Kijev-Barcelona 0-4
5. forduló:
Juventus-Dinamo Kijev 3-0
Ferencváros-Barcelona 0-3
6. forduló:
Dinamo Kijev-Ferencváros 1-0
Barcelona-Juventus 0-3
A szövetségi kapitány engedélye nélkül politikai célokra használták fel a fotóját.
A Vörösök a Wolverhampton elleni sikerüknek köszönhetően a PL tabellájának élére álltak.
A bajorok elvesztették hibátlan mérlegüket, nem tudták legyőzni a Bundesliga címvédőjét.
Sokáig tartotta magát a román csapat, de végül nagy különbséggel nyertek női kézilabdázóink.
Ha Magyar Péter valóban elkövette a bűncselekményt, akkor nincs helye a közéletben
Szoboszlai csalódottan, a Liverpool győztesen hagyta el a pályát
Tragikus haláleset történt: azonnali műsorváltozást jelentett be a TV2
Az orvosok szerint ezek a COVID új változatainak legelterjettebb tünetei
Négy csillagjegy, aki októberben rálel a lelki társára
A Magyar Péter volt barátnője által elmondottak sokban megegyeznek azzal, amiről Varga Judit is beszámolt + videó
Lavrov vérfagyasztó üzenetet küldött a Nyugatnak
Idegenben győzte le a Wolverhamptont, és a tabella élére állt a Liverpool
Által ment a Tiszába
Mélypont a médiában
Mi lehet még Magyar Péter egykori barátnőjének tarsolyában?
Rossi fotójával promózta magát a Tisza Párt, a kapitány nem hagyta annyiban
A szövetségi kapitány engedélye nélkül politikai célokra használták fel a fotóját.
A Vörösök a Wolverhampton elleni sikerüknek köszönhetően a PL tabellájának élére álltak.
A bajorok elvesztették hibátlan mérlegüket, nem tudták legyőzni a Bundesliga címvédőjét.
Sokáig tartotta magát a román csapat, de végül nagy különbséggel nyertek női kézilabdázóink.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.