A Ferencváros a labdarúgó NB I 22. fordulójában 1-0-ra legyőzte a Honvédot. A piros-feketék a hosszabbításban egyenlíthettek volna, de a hazai kapufa segített a Fradin. Így Szergej Rebrov csapata a Mezőkövesd elleni 2-2 után nem herdált el újra előnyt.
– Nem könnyű ilyen jól védekező csapat ellen játszani, de a gólig nyújtott teljesítménnyel elégedett vagyok. Utána viszont sok labdát eladtunk a középpályán, a Honvéd ezekből helyzeteket dolgozott ki. Dénesnek köszönettel tartozunk, sokat védett, ő a meccs embere. Örülök neki, hogy jobban koncentráltunk, mint a Mezőkövesd ellen, és megszereztük a három pontot – összegzett az ukrán szakvezető.
A Ferencváros trénere azt is hangsúlyozta, hogy nagyon fontos meccs előtt áll a csapata, hiszen szerdán a Magyar Kupában a Mol Fehérvár elleni nyolcaddöntő következik. Igaz, a Vidi jelenlegi formájából kiindulva nem tűnik akkora rangadónak a mérkőzés, mint a sorsoláskor várni lehetett.
Horváth Ferenc, a Honvéd edzője sem volt elégedetlen, bár érthető módon fájt neki a bemutatkozásakor elszenvedett vereség.
– Ellentétes félidőket láttunk, az első nem sikerült jól, a második viszont nagyon. Voltak helyzeteink, volt kapufánk, mindenki odatette magát. Nem gondoltam, hogy varázsütésre minden megváltozik, de ebből a játékból lehet erőt meríteni. Ha bármelyik másik NB I-es csapat ellen játszunk, valószínűleg győzelemmel debütálok. Megérdemeltük volna az egy pontot, és a munkámat is sokban segítette volna, ha szerzünk egy gólt, de ha lehet ilyet mondani: ma állva halt meg a Honvéd.