Abraham Frimpong 2018 nyarán a Crvena zvezda csapatától igazolt a Fradiba, amellyel két magyar bajnoki címet nyert, szerepelt az Európa-liga és a Bajnokok Ligája csoportkörében is. A 27 éves ghánai védő egyik legemlékezetesebb meccse novemberben a Juventus elleni idegenbeli BL-csata volt, amelyen Álvaro Morata 92. percben szerzett gólja miatt kapott ki 2-1-re a magyar bajnok.
Frimpong azon a találkozón kiválóan futballozott, a védőmunkájával nagy szerepe volt abban, hogy az utolsó pillanatokig élt a remény a bravúrpontra Torinóban. Nyilatkozatában Szergej Rebrov, a Fradi edzője méltatta is teljesítménye miatt a ghánai játékost, akit csapata egyik legjobbjának nevezett, pedig az ukrán mester ritkán emel ki név szerint, ráadásul önmagától egy-egy labdarúgót.
Összességében azonban Frimpong nem volt meghatározó játékosa a Fradinak, ebben az idényben mindössze 13 mérkőzésen lépett pályára, teljes ferencvárosi karrierje alatt pedig 81 meccset számlált, amelyeken két gólt ért el. Mostantól Szaúd-Arábiában az al-Ain labdarúgója, amelyben csapattársa lesz Amadou Moutari, aki 2017 és 2019 között szintén futballozott a Ferencvárosban.