Tavaly augusztusan általános meglepetésre Andrea Pirlót nevezte ki a Juventus a kölcsönös megegyezéssel, valójában a gyenge Bajnokok Ligája-szereplés miatt idő előtt távozó Maurizio Sarri utódjának. Pirlo frissdiplomás, Pro-licences edzőként, mindenféle tapasztalat nélkül Olaszország legnagyobb csapatánál kezdett dolgozni.
A kinevezésekor Itália nagy része féltette a feladattól a játékosként zseniális, a Milannal két-két BL-t és bajnokságot, a Juvével zsinórban négy bajnoki címet nyerő korábbi világbajnok középpályást. Pirlo korábbi csapattársai, kortársai közül voltak, akik csúnyán megégtek, például Clarence Seedorf a Milannál vagy éppen Fabio Grosso és a 2006-os év aranylabdása, Fabio Cannavaro, aki még Kínában és Szaud Arábiában sem tudott jelentőset alkotni.
Pirlo bizonyára mindent elkövetett, hogy ne sorolják a jó játékosból rossz edző kategóriába, de a számok, az eredmények egyelőre azt mutatják, hogy meghaladja a képességeit a Juventus irányítása. Ugyanúgy kiesett a BL nyolcadöntőjében a Juvéval, mint elődje, Maurizio Sarri. És a korábban agyonkritizált és sokak szerint nem Juve-kompatibilis futballt bemutató Sarrihoz képest a szezonban nem nagyon derült ki, hogy valójában mit szeretne játszatni a csapatával. Pirlo szemlátomást nehezen tudta/tudja kezelni, hogy a korábbi válogatott csapattársait (Bonucci, Chiellini, Buffon) kellett olykor a kispadra ültetni, nem találta meg a hangot Dybalával, és nem látszik, hogy a sokak szerint haszontalan Cristiano Ronaldo milyen poszton, hadrendben, a csapattal egyetértésben tudja kamatoztatni a képességeit a csapata érdekében.

Fotó: Reuters/Massimo Pinca
Amilyen határozottan kezdett elhúzni az Inter a bajnokságban (jelenleg 13 pont a különbség a listavezető milánói csapat és a negyedik helyen álló címvédő között), úgy kérdőjelezték meg egyre többen Pirlo rátermettségét. Április elején a Benevento elleni hazai 1-0-s vereség után – meg nem erősített sajtóhírek szerint – a Juve vezetése ultimátumot adott az edzőnek: ha a soron következő Torino és Napoli elleni meccseken nem ér el jó eredményt, akkor megnézheti magát. A két meccsen a megszerezhető hat pontból négyet szerzett a Juve.