Sallói Dániel aligha lesz ott Marco Rossi keretében a nyári Európa-bajnokságon. Most mégis vele kezdjük a szokásos összeállításunkat, hiszen elismert futballista az észak-amerikai profi bajnokságban, az MLS-ben, amely a hét végén kezdődött el, és hamarosan két magyar játékos miatt is érdemes lesz a figyelmünkre, május elejétől a még az MTK-t erősítő Schön Szabolcs Dallasban próbálja majd meg öregbíteni labdarúgásunk hírnevét. Egyelőre Sallói Dániel lépett pályára a rajton, és ez fényesre is sikeredett: a Kansas City 24 éves, magyar támadója győztes gólt szerzett! Sallói Dániel kezdőként kapott lehetőséget, csapata a 48. percben hátrányba került, de a félidő közepén egy perc alatt fordított. A 60. percben a magyar támadó volt eredményes, majd a 77. percben lecserélték, a gólt ide kattintva nézhetik meg.

Fotó: Reuters/Vincent Carchietta/USA Today Sports
A múlt héten négy magyar légiós is gólt szerzett, most Sallói Dániel mellett ez két honfitársunknak sikerült, az egyik Sallai Roland volt. A német Freiburg csatára remek formában futballozik manapság, és főszerepet vállalt abban, hogy a csapata 4-0-ra legyőzte a gyakorlatilag már kiesett sereghajtó Schalkét. Egygólos vezetésnél kiharcolt egy büntetőt, amit értékesített is, ennek a jelentőségéről ide kattintva tudhat meg többet , majd két újabb találatot előkészített, ha lett volna közönség, biztosan nagy tapsot kap, amikor a 78. percben lecserélték, nyilván nem a gyenge teljesítmény miatt. Az RB Leipzig hazai pályán 0-0-t játszott a Hoffenheimmel, Gulácsi Péter védett, Willi Orbán is végigjátszotta a meccset, és mert a Bayern München győzni tudott, a lipcseieknek lassan el kell fogadniuk, hogy bajnokok nem lehetnek, az ezüstérmük viszont nagyon is valószínűen meglesz. Szalai Ádám csapata, a Mainz nem játszhatta le a Hertha elleni kiesési rangadót, mert a berlinieknél Dárdai Pál mellett az egyik segítője és két játékosa is megfertőződött a koronavírussal, ezért karanténba vonultak, és a csapat következő három mérkőzését el kellett halasztani.

Fotó: MTI/AP/DPA/Friso Gentsch
Horvátországban rangadót rendeztek magyar érdekeltséggel: a második NK Osijek az ötödik Hajduk Split otthonában lépett pályára. Az eszéki együttes kezdőcsapatában ott volt Kleinheisler László, akit a 86. percben cseréltek le, míg Gyurcsó Ádám nem kapott játéklehetőséget a korábbi csapata ellen. Az Osijek 1-0-ra győzött, a második helye már biztosra vehető, de még reménykedhet a bajnoki aranyban is. A szomszédos Szerbiában a Partizan Beograd 2-1-re nyert a Macsva vendégeként, Holender Filip a második félidőre állt be a belgrádi együttesbe. Róla egyébként fontos hír, hogy a klub érvényesítené opciós jogát, és az idény végén négyszázötvenezer euróért megszerezné a őt a svájci Luganótól. A 14-szeres válogatott magyar támadó valóban nagyszerűen teljesít, a szerb élvonalban 19 mérkőzésen hét gólt szerzett és négy gólpasszt adott.