„Két olyan edző volt, akinek a tanítását, egyéniségét próbálom ötvözni az enyémmel. Az egyik Mezey György, a másik Verebes József” – mondta Bognár György az Origó.hu-nak adott interjúban. „Mezeytől a szervezettséget és a szakma alapjait tanultam meg, ez 75 százalék. A másik 25 százalék Verebesé, aki soha nem félt. Mondjuk olyat sosem mondanék, amit ő mondott Híres Gábornak, hogy te jobb vagy, mint Franz Beckenbauer. A Boda Imrének meg azt, hogy jobb vagy, mint a dán Elkjær Larsen. Ezek jópofa túlzások voltak. Tehát én sem mondom azt az NB I gólkirályának, Hahn Jánosnak, hogy jobb vagy, mint Cristiano Ronaldo. Mert nem jobb. És azzal sem lesz jobb, ha azt mondom neki, hogy jobb.”
Mezey jobb, mint Verebes…
A két edzőről Bognár György egy régi történetet is felelevenített. Az 1986/87-es idény végén, amikor bajnok lett a Verebes József vezette MTK-val, egy körkérdésre – Kit tart a legjobb magyar edzőnek? – ő nem Verebest, hanem Mezey Györgyöt nevezte meg. Az esetből kisebb balhé lett. Verebes azt kérte az MTK vezetőitől, hogy Bognárt cseréljék el az újpesti Rostása Sándorra, ám ők erre nem voltak hajlandóak. A „Mágus” aztán megenyhült, s azt mondta Bognárnak, mindenben támogatni fogja.
Böde újra élvezi a játékot
Bognár György beszélt arról is, Böde Dánielből hogyan faragott középhátvédet:
„Bödéről tudtam, hogy a védelemben a párharcokat megnyeri, ha közel kerül az ellenfélhez, leszereli. Sokszor nyilatkoztam, hogy hátra kellene őt vezényelni, még a legjobb barátjának, a csapat mellett dolgozó Éger Lászlónak is elmondtam ezt. Tudtam, hogy tovább fogja adni a Dánielnek. Az első edzésen Böde azzal jött oda hozzám, hogy »ok, mester, akkor megyek hátra, ugye?«. Nekem az volt a célom, hogy újra élvezze a focit. Mert elöl nem élvezte. Egy évig szenvedett a Pakssal, hogy elöl tartották. Dániel az első perctől kezdve partner volt ebben. De mindig mindent megcsinált, amit kértem. És élvezte a focit.”
A futball nem statisztika
Bognár György manapság sem él a modern mutatók, a statisztikák bűvöletében. Anno ezért is hagyott fel a szakkommentátori szereppel.