Romelu Lukaku születésnapi buliján 24 embert azonosítottak a helyszínre érkező rendőrök. Egy névtelen betelefonáló riasztotta a milánói rendőrséget, miután az illetőnek tudomására jutott, hogy a Square Milano Duomo szállodában több ember tartózkodik, megsértve ezzel az olasz karanténszabályokat. A Federico Albricci utcában található hotelben az Intert a születésnapos Lukaku mellett Achraf Hakimi, Ivan Perisic és Ashley Young képviselte. Rajtuk kívül „civilek” mulattak együtt az ünnepelttel egészen éjjel három óráig, amikor a rendőrség véget vetett a zárt körű rendezvénynek.
A Corriere della Serra információja szerint nem csak az Inter labdarúgói bűnhődhetnek, nem ússza meg a felelősségre vonást a szálloda igazgatója és az éttermi vezetője sem. A koronavírus megfékezése érdekében hozott jogszabályok ellen vétő állampolgárokra súlyos szankciók várnak Olaszországban.

Fotó: Reuters
Nem ez az első eset a járvány kirobbanása óta, amikor sztárfutballisták vétettek a karanténszabályok ellen. Április elején a Juventus amerikai középpályása, Weston McKennie a saját lakására hívta csapattársait, Paulo Dybalát és Arthurt, és hölgyek társaságában szórakozott. McKennie egyik szomszédja riasztotta a rendőrséget. A három labdarúgó pénzbírságot kapott, és a soron következő mérkőzést kénytelen volt kihagyni.
Lukakuék esetében is hasonló büntetésre lehet számítani. Az Inter már bebiztosította a bajnoki címét, a még hátralevő két forduló a milánóiak szempontjából tét nélküli.