Csökkenőben az új fertőzöttek száma
A legfrissebb tájékoztatás szerint 7568 beteget ápolnak kórházban, és 224-en vesztették életüket a fertőzés következtében.
A legfrissebb tájékoztatás szerint 7568 beteget ápolnak kórházban, és 224-en vesztették életüket a fertőzés következtében.

Maszkot kell hordaniuk azoknak is zárt térben, akik be vannak oltva vagy átestek a fertőzésen.

Szerdára nyolcvan újabb magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést.

A Roma elleni 3-1-es győzelem után kezdődött Lukaku bulija egy milánói szállodában, az ünnepelten kívül további három Inter-játékos is részt vett a partin.

Kétheti tartalékmennyiség felhalmozása akkor optimális, ha tudatosan összeállított élelmiszerekről van szó.

A túlzsúfolt móriai tábor múlt héten égett le. A hatóságok szerint a tábor lakóinak egy kis csoportja gyújtotta fel a létesítményt.
Az elhunytak száma változatlanul 614 fő, 3757-en pedig már meggyógyultak.

Azt vizsgálták, hogyan terjed a koronavírus a koncerteken.

A transznacionális szervezet által jegyzett levél mondanivalója jól illeszkedik az összehangolt politikai offenzívák sorába.
A kéz- és felületfertőtlenítő receptúrája az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása alapján készült.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az egyik résztvevő akár nyolc évet is kaphat.

Irreális eredményeket publikálnak a baloldali kutatócégek.

A reformkor kellős közepén egy, a mai napig emlékezetes esküvőn vette el feleségül gróf Széchenyi István szerelmét, Seilern Crescence grófnőt. Kvízünkben letesztelheti ismereteit, mit tud a magyar történelem egyik leghíresebb frigyéről!

Egyre nehezebben megy a mozgósítás Magyar Péternek.

Ez áll a venezuelai játszma mögött.

A Migrációkutató Intézet elemzése.

Már 2023 végén figyelmeztették a kormányt.

Grosics Gyula nem szeretett védeni, mert úgy vélte, mindig azoké a dicsőség, akik gólt szereznek, és azoké a szégyen, akik gólt kapnak.

A pénteken kezdődő téli olimpián Kína leginkább a címvédő vegyes váltójában bízik, amelyben minden bizonnyal Liu Shaoang is helyet kap.

Vannak olyan kapusok, akik szinte megbabonázzák a büntetőt elvégző játékosokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.