– Gyakran kérdezik még a portugálok elleni kis híján sorsfordító lövésről?

Történelmi fordítás helyett drámai búcsú – a PSG túlélte a Villa rohamait
A birminghamiek közel voltak a csodához!
– Gyakran kérdezik még a portugálok elleni kis híján sorsfordító lövésről?
– Sorsfordító lett volna? Ezen még nem is gondolkoztam, de most, hogy mondja, az biztos, hogy ha pár centivel beljebb megy a labda , akkor Cristiano Ronaldo kevesebb lenne egy Eb-győzelemmel – mondta lapunknak a tavaly nyár óta a Mol Fehérvár második csapatában futballozó labdarúgó. – De hogy az én karrieremet ez a pár centi menyire befolyásolta?
A 2016-os mérkőzés összefoglalója, 9. perctől Elek helyzete:
Érdekes kérdés. Ha abból indulok ki, hogy abban a reményben igazoltam Kínából Diósgyőrbe, hogy egy jól sikerült Eb-szereplés után sikerüljön újra külföldre szerződnöm, akkor nincs hiányérzetem. Ugyan fél év késéssel, de összejött a klubváltás: a kazah Kajrat Almatinál kötöttem ki. Ha bemegy a lövésem a portugálok ellen, akkor lehet, hogy nem kellett volna várnom fél évet a légióséletre, talán korábban megvalósul az álmom, és más európai csapatnál is felmerül a nevem.
– Eszébe jut az öt évvel ezelőtti meccs?
– Nem csak nekem jut az eszembe, a családom és a barátaim is néha felhozzák ezt a találkozót. Az volt az eddigi legemlékezetesebb mérkőzés a karrieremben. Valljuk meg, nem gyakran adatik meg egy magyar labdarúgó életében, hogy Európa-bajnokságon játsszon. Nekem megadatott, és ez hatalmas élmény volt. Ami pedig a konkrét meccset illeti, szerintem a 2016-os Eb legjobb mérkőzése volt a lyoni 3-3 a portugál válogatott ellen.
– A mostani portugál válogatottat Cristiano Ronaldóval azonosítja?
– Ezt nem mondanám. Ronaldo meghatározó egyéniség a világfutballban, ugyanakkor a portugál keretben hemzsegnek a topjátékosok, akik jó szezont futottak a klubjaikban. A Manchester United középpályását, Bruno Fernandest többször választották meg a hónap legjobb játékosának a Premier League-ben. Szerintem a mostani portugál válogatott erősebb, mint az öt évvel ezelőtti.
– Idén is lehet esélyünk meglepetést szerezni?
– Mindig van esély. Az első mérkőzéseken a portugálok nem szoktak ezer százalékon pörögni, de most ez másképp lesz, hiszen nem engedhetik meg maguknak, hogy lekezeljenek minket. Győzniük kell ahhoz, hogy legyen esélyük a továbbjutásra a halálcsoportból. Mi különösebb teher nélkül játszhatunk, biztos vagyok benne, hogy lesznek lehetőségeink, és ezeket ki kell használnunk.
Kövesse a magyar válogatott szereplését és az Európa-bajnokságot ITT!
A birminghamiek közel voltak a csodához!
A Dortmund 3-1-re győzött, de 5-3-as összesítéssel a Barcelona jutott be a Bajnokok Ligája elődöntőjébe.
A magyar válogatott balhátvédje a Fulham ellen is jól játszott.
Tímár egyelőre csak a szezon végéig kötött szerződést a Vidivel.
Magyar Péter kiborult Bohár Dániel ukrán zászlós posztjára, de csattanós választ kapott
Kuncze Gábor ravasz húzása lökheti a szakadékba Magyar Pétert
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
Itt a bizonyíték: még Magyar Péternek is nehéz szélmalomharcot vívnia az internettel
Számmisztika: születési éved utolsó számjegye megmutatja, meddig fogsz élni
Tetőfokára hágott a magyarellenesség Romániában: egyre nehezebb helyzetbe kerülnek az erdélyi magyarok
Történelmi fordítás helyett drámai búcsú – a PSG túlélte a Villa rohamait
Felháborító döntést hoztak az ellenfelét agyonrúgó Mbappé ügyében
Hunyadi Mátyás királyunk csontvázát találhatták meg Székesfehérváron
Lázár János: Nincs lefutva a 2026-os választás, a tét a normalitás és a jólét megőrzése + videó
Mesterhármas a szenvedő Barcelona ellen, erre ki számított Dortmundban?!
A birminghamiek közel voltak a csodához!
A Dortmund 3-1-re győzött, de 5-3-as összesítéssel a Barcelona jutott be a Bajnokok Ligája elődöntőjébe.
A magyar válogatott balhátvédje a Fulham ellen is jól játszott.
Tímár egyelőre csak a szezon végéig kötött szerződést a Vidivel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.