Az Atalanta 2019 januárjában remek játékkal 3-0-ra legyőzte a Juventust az Olasz Kupában, s bejutott az elődöntőbe. Hősünk, Robin Gosens úgy gondolta, eljött a pillanat, a győzelem feljogosítja arra, hogy megismerkedjen a példaképével, Cristiano Ronaldóval. A találkozó lefújása után azzal a kéréssel lépett oda a bálványhoz: cserélne-e mezt vele.
– Nem is mentem ünnepelni a társaimmal, egyből Ronaldóhoz siettem oda. Megkérdeztem tőle, Cristiano, elkérhetem a mezed? Rám sem nézett, csak annyit mondott: nem. Teljesen megszégyenültem… Elkullogtam és nagyon kicsinek éreztem magam. Tipikusan olyan helyzet volt, amikor valami borzalmasan kellemetlen történik, és az ember csak reméli, hogy senki sem látta – elevenítette fel a kínos emléket a futballista Megéri álmodozni – egyedi utam, ahogy profi futballista lettem című, idén tavasszal megjelent könyvében (német eredetiben: Träumen lohnt sich: Mein etwas anderer Weg zum Fußballprofi).
A sztori bejárta a világot. De nem a megalázó helyzet miatt, hanem a folytatásnak köszönhetően. Csapattársai ugyanis meglepték Gosenst – na, mivel? Hát persze, egy Ronaldo-mezzel, amiről videó is készült.
Gosens és Ronaldo azóta már többször találkozott a pályán, legutóbb szombat este, amikor az Európa-bajnokság F csoportjában Németország 4-2-re legyőzte Portugáliát. A német sikerből Gosens oroszlánrészt vállalt, kiválóan játszott és gólt is szerzett, őt választották a meccs emberének.
Ez igazán remek apropót szolgáltathatott volna arra, hogy egyszer s mindenkorra pontot tegyenek kettejük afférjának végére. Csakhogy egyrészt Gosenst – a német drukkerek üdvrivalgása közepette – lecserélték, másrészt Ronaldo a meccs után volt madridi csapattársával, Toni Kroosszal beszélgetett kedélyesen, ügyet sem vetett Gosensre.

Fotó: AFP/Matthias Hangst
Ki is az a Robin Gosens?
Robin Gosens Németország Emmerich am Rhein nevű településén született, amely a holland határ mellett fekszik, ott, ahol a Rajna elhagyja a Németországot, s Hollandia szíve felé kanyarog tovább. Nem véletlen hát Gosens flamand hangzású neve, az édesapja holland, az édesanyja német.