Az eredeti tervek szerint hétfő délben vette volna kezdetét a wimbledoni teniszbajnokság, az egyetlen füves pályás Grand Slam-torna. Az első fordulóban hétfő délben lépett volna pályára Fucsovics Márton a 19. kiemelt olasz Jannik Sinner ellen, ám esőszünet miatt egyelőre nem tudni, mikor kezdődhet a találkozó.
Hétfő délelőtt esett az eső Londonban, és a szervezők nem akartak kockáztatni, a külső pályák ugyanis csúszósak, azaz sérülésveszélyesek voltak, ezért a szervezők fél órával eltolták a nem fedhető pályákon a mérkőzések kezdését, többek között Fucsovics Márton Jannik Sinner elleni összecsapását is.

Fotó: Glyn Kirk/AFP
A címvédő és világelső, az idei két Grand Slam-torna, az Australian Open és a Roland Garros bajnoka, Novak Djokovics viszont szerencsés volt. Ő a befedhető pályán játszhatott. A 19-szeres Grand Slam-tornagyőztes szerb sztár az első szettet ugyan elveszítette a szabadkártyás brit Jack Draperrel (253. a világranglistán) szemben, ezt követően azonban könnyedén fordított és jutott tovább. A folytatásba csak öt játékot engedélyezett a hazai versenyzőnek.
Fucsovics mérkőzésére továbbra is várni kell.