Kész csoda, hogy a Tour de France szombati első, két tömegbukást hozó szakasza után csak négy versenyző esett ki a mezőnyből, vasárnap a Perros-Guirec és a Mur-de-Bretagne közötti 183,5 kilométeres etap rajtjára 180 kerékpáros sorakozott fel. Miként beszámoltunk róla, szombaton az első tömegbukást egy szurkoló okozta a transzparensével, ami jócskán benyúlt az útra, ebből lett a nagy baleset, tucatnyi bringás dőlt egymásra. Christian Prudhomme versenyigazgató közölte, hogy az illető nőt beperlik – ám előtte a francia csendőrségnek még fülön kell csípnie, mert a hölgy a zűrzavarban meglépett. A személyleírása ismeretében mindenesetre nagyon keresik.

Igazuk van a kolozsváriaknak, Bognár György mégis elégedett lehet
A 0-0-s végeredmény az első félidő alapján a paksiakra nézve hízelgő, de a második játékrészben nyerhettek volna.