Álomszerű magyar kezdés után kétgólos vereség a rigai jégen

A rigai olimpiai selejtezőtornán jégkorong-válogatottunk 5-3-ra kikapott a franciáktól.

Magyar Nemzet
2021. 08. 26. 17:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar jégkorong-válogatott Rigában csütörtökön Franciaország ellen kezdte meg az olimpiai selejtezőtornáját, amelyen még az olaszok és a házigazda lettek játszanak, és az első helyezett kijut a jövő évi pekingi olimpiára. Együttesünk az „erősorrendben” a negyedik, a világranglista 21. helyezettjeként a három NHL-es játékossal felálló, a rangsorban 15. franciák ellen sem neki állt a zászló. A mezőnyjátékosok közül Sebők Balázs és Szita Donát nem került be a keretbe. Sebők eleve sérüléssel érkezett a válogatotthoz, ezért nem tudta vállalni a játékot, pedig a finn Ilves Tamperében szereplő csatár még reggel is tett egy próbát a jégen, hátha pályára léphet a mérkőzésen, de végül úgy döntött, nem kockáztat. Szita Donát még a keddi edzésen egy blokkot követően sérült meg. 

Ám a nem éppen biztató előjelek ellenére együttesünk a 15. percben már 2-0-ra vezetett! A 13. percben Erdély Csanád kapura tört, de nem lőtt, hanem a lábai között hátratette a korongot, amit Hári János a léc alá emelt, zseniális megoldás volt! Két perc múlva pedig Papp Kristóf létszámfölényben szintén bevette az ellenfél kapuját, s 2-0-s magyar vezetésnél jött a szünet. Ám amilyen jól sikerült számunkra az első harmad, olyan rosszul a második, mert a franciák 3-2-re fordítottak. Hetényi Zoltán az ellenfél első gólja előtt nem láthatta a korongot, mert az egyik francia éppen eléje állt, a második francia találatnál pedig a korong megpattant, úgy talált utat a kapunkba. A harmadik harmad hatodik percében már 4-2-es hátrányba kerültünk, de Bartalis István még ebben a percben válaszolt, visszahozva a reményt. Válogatottunk küzdött az egyenlítésért, s akadtak is helyzetei. Sofron István egyik lövése kapuvason csattant, Bartalis próbálkozását pedig a gólvonalon fogta meg Florian Hardy. Három perccel a vége előtt aztán újra a franciák voltak eredményesek, így 5-3-ra megnyerték a mérkőzést. A lelkes magyar szurkolótábor – mert szép számmal voltak magyarok Rigában a lelátón – azonban okkal skandálta, hogy „szép volt, fiúk!”, és a válogatottnak a himnuszt is elénekelte. Sean Simpson szövetségi kapitány együttese pénteken a házigazda lettekkel, vasárnap pedig az olaszokkal találkozik.

Zárás győzelemmel
A dánok elleni 5-1-es győzelemmel zárta a Calgaryban zajló elit világbajnokságot a magyar női jégkorong. Az már egy nappal korábban eldőlt, hogy Lisa Haley szövetségi kapitány csapata nem juthat be negyeddöntőbe, a dánok elleni sikerével pedig a kilencedik helyen végzett.

(A borítókép forrása: Magyar Jégkorong-szövetség)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.