Magyarország legutóbb 1964-ben szerepelt olimpián, de őszintébb, ha azt írjuk, a sportág modern, fedett pályás korszakában még egyszer sem. Amióta válogatottunk kóstolgatja a világbajnoki elitet, az A csoportot, azóta az olimpiai selejtezősorozatban is rendre részt vesz – rendre sikertelenül. 2009-ben, a 2008-as A csoportos szereplést követő évben a még Pat Cortina vezette csapat ugyanígy eljutott a végső tornáig, de szintén Rigában könnyűnek találtatott Lettországgal, Olaszországgal és Ukrajnával szemben. A következő két próbálkozás váratlan kudarcot hozott. Egyaránt hazai pályán a magyar válogatott már a selejtező előző szakaszában elbukott: 2012-ben Hollandiával, 2016-ban pedig Lengyelországgal szemben elveszítve a döntőnek beillő meccset.
A mostani sorozatnak talán éppen emiatt mérsékelt reményekkel vágott neki a gárda. Még a pandémia kitörése előtt, 2020 februárjában a mieink légiósok nélkül utaztak a nottinghami tornára, ott azonban a helyét immár az elitben megszilárdított házigazdát, Nagy-Britanniát is legyőzve továbbjutottak. Érthető, hogy az olimpiai részvétel lehetősége már mindenkit csatasorba állított; helyesebben csak majdnem mindenkit. A svéd első osztályú bajnokságra készülő Galló Vilmos egészségügyi problémák miatt nem tarthat a többiekkel, de a legmagasabban jegyzett magyar hokis, a jelenleg a finn Tamperében szereplő Sebők Balázs tartást adhat a csapatnak, csakúgy, mint az idősebb klasszisok, Bartalis István, Hári János és Sofron István vagy éppen a másodvirágzását élő kapus, Hetényi Zoltán.
Nyugodtan írhatjuk, hogy a magyar válogatott az esélytelenek nyugalmával készül az eseményre, hiszen a világranglistán mindhárom ellenfelét magasabban jegyzik. A házigazda lettek a tizedikek, a franciák a tizenötödikek, az olaszok a tizenhetedikek, a mieink csak a huszonegyedikek. Ugyanakkor egyik rivális sem tartozik a kiemelkedő hokinemzetek közé, tehát egyik sem verhetetlen.
Sean Simpson, a magyar válogatott szövetségi kapitánya is ebből igyekszik erőt meríteni.
