A tegnapi sorsolást a válogatott az ötödik kalapból várta Finnország, Grúzia és Belgium társaságában. A magyar csapat annak köszönhetően került be előselejtező nélkül a vb-kvalifikációba, hogy kijutott a jövő szeptemberi Európa-bajnokságra.
A novembertől 2023 februárjáig tartó vb-selejtezősorozatban 32 együttes verseng. Az első három etapban – jövő júliusig – a nyolc kvartett csoportmeccsei zajlanak, minden négyesből az első három-három gárda jut tovább a kvalifikáció második szakaszába. Ezután a megmaradt 24 együttes négy hatos csoportban folytatja úgy, hogy valamennyien magukkal viszik a korábban szerzett pontjaikat. Végül mind a négy csoportból az első három utazhat a vb-re.
A 2023-as világbajnokságnak Indonézia, Japán és a Fülöp-szigetek ad otthont. A 32-es mezőnyben az utóbbi két rendező ország mellett – Indonéziának selejtezőt kell vívnia – öt afrikai, hét amerikai, hat ázsiai-óceániai és 12 európai csapat kap helyet.
– Mint mindig, most is lehetett volna jobb is és rosszabb is – értékelte a sorsolást a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Ivkovics Sztojan. – Amióta én vagyok a szövetségi kapitány, egyedül Montenegrót és Szerbiát nem sikerült megverni eddig a balkáni országok közül, reméljük, hogy előbbinek most megszerezzük a skalpját.
A francia válogatott világklasszis szintet képvisel, Montenegrónak is vannak NBA-játékosai, Portugália viszont papíron gyengébb a magyar válogatottnál.