Nyugodt napnak ígérkezett a spanyol kerékpáros-körverseny, a Vuelta 13. szakasza, a Belmez és Villanueva de la Serena közötti 203,7 kilométert sík terepen kellett megtennie a mezőnynek. Ez sprintbefutót sejtetett, ebben pedig a nagy formában levő Fabio Jakobsen (Deceuninck–Quick-Step) sikerét. A holland már két szakaszt nyert az idei Vueltán, a legnagyobb ellenfelének számító, ugyancsak duplázó belga Jasper Philipsen (Alpecin–Fenix) pedig már szerdán kiszállt a versenyből, nem állt oda a rajthoz, mert előző éjjel belázasodott.
A pénteki napon három spanyol – Diego Rubio (Burgos–BH), Alvaro Cuadros (Caja Rural–Seguros RGA) és Luis Angel Mate (Euskaltel–Euskadi) – a rajt után meglépett a többiektől, a trió azonban nagyon nem tudott elhúzni, a legnagyobb különbség, amit összehozott, szűk három perc volt. Hatvan kilométer volt hátra, amikor egy oldal- és szembeszeles rész némileg szétszaggatta a mezőnyt, de aztán rendeződött a boly. Huszonnyolc kilométerrel a vége előtt pedig utolérték a három szökevényt. Tíz kilométerrel a vége előtt a pontversenyben vezető, így a zöld trikóban tekerő Jakobsen behúzta a szakasz részhajráját, újabb húsz pontot kapott, és ezért nem is kellett strapálnia magát, mert mások nem szálltak vele versenybe.
Kisvártatva pedig a végén jött a mezőnyhajrá, és jött a Deceuninck–Quick-Step félelmetes vonata, hogy felvezesse a befutót Jakobsennek. A holland azonban váratlanul háromszor is leszakadt csapata soráról, s bár kétszer visszakapaszkodott, harmadszorra már nem tudott. A hatalmas tempót menő társai sokáig nem vették észre, hogy a „főnök” nem jön mögöttük, ellenben az olasz Matteo Trentin (UAE Team Emirates) köszönte a lehetőséget, hogy a szélárnyékukban tekerhet a kerekükön. A Deceuninck–Quick-Step azonban ezt nem hagyta annyiban, és a felvezető embereik leggyorsabbja, a francia Florian Sénéchal kilőtt, és ő nyerte meg a szakaszt a ravaszkodó Trentin előtt. A 28 éves Sénéchal a Grand Tourokon (Tour de France, Giro d’Italaia, Vuelta) az első szakaszgyőzelmét aratta. Ilyen, amikor a nyúl a viszi a puskát!