A Formula–1-es Belga Nagydíjon pénteken az első szabadedzést Valtteri Bottas (Mercedes) nyerte Max Verstappen (Red Bull) előtt, a másodikon a holland végzett az élen, megelőzve a finnt, és szombaton a harmadik tréningen is a vb-pontversenyben második helyen álló Verstappen volt a leggyorsabb. Ám az időmérő előtt az eleredő eső miatt most nem születhettek jó köridők. Amíg pénteken 1:45 körüli eredményekre voltak képesek a legjobbak. sőt délután már az alá is tudtak menni, addig most a győztes Verstappennek volt egyedül jobb ideje 1:57 percnél, míg a többiek már inkább 1:58-hoz jártak közelebb. A Red Bull holland pilótája mögött az energiaitalos istálló másik versenyzője, a mexikói Sergio Pérez végzett a második helyen, a harmadik pedig a vb-pontversenyben vezető, hétszeres világbajnok Lewis Hamilton lett.
A 32. születésnapját ünneplő Bottas a harmadik szabadedzésen csak a 11. helyet szerezte meg. A finn pilóta úgy érkezett Spába, hogy a Magyar Nagydíjról öt rajthelyes büntetést hozott magával, miként a kanadai Lance Stroll (Aston Martin). A legutóbbi futamon, a Hungaroringen a rajt után mindketten hibáztak, többeket kilöktek a pályáról, ezért kaptak büntetést.
Az időmérő előtt még jobban rákezdett az eső, a programot is csúsztatni kellett a Formula–1 leghosszabb pályáján, amelyen 7004 méter egy kör. Aztán alábbhagyott az égi áldás, de az aszfaltcsík vízben úszott; a Q1-ben Lando Norris (McLaren) 1:58-as körrel volt a leggyorsabb. A Q2-ben kezdett felszáradni a pálya, s megint Norris neve mellett láthattuk a legjobb, 1:56-ös köridőt.
A Q3 előtt aztán újra szakadni kezdett az eső, pillanatok alatt ismét állt a víz pályán, a pilóták többsége nem is hajtott ki a bokszból. Norris nagy bátran kijött, de rajtavesztett, mert az Eau Rouge kanyarban megcsúszott és nagy sebességgel a gumifalba vágódott, hatalmas baleset történt. A brit pilóta a becsapódás után az első másodpercekben nem mozdult, de kicsivel később a bal könyékét fájlalva kiszállt a McLaren maradványaiból. Az időmérőt azonnal félbeszakították – ezt a négyszeres világbajnok, szintén a pályán levő Sebastian Vettel (Aston Martin) egy perccel Norris balesete előtt már rádión kérte… Vettel egyébként az Eau Rouge-hoz érve megállt a balesetnél, és csak azután ment tovább, hogy látta, Norris jól van.
A kényszerszünet után, amikor megint elállt az eső, befejezték a Belga Nagydíj időmérőjét, a még hátralévő kilenc perc lement újabb baleset nélkül. A pole pozíciót végül Max Verstappen szerezte meg 1:59-es körrel, ami azért benne volt a pakliban. Az viszont nem, hogy a második helyen George Russell végzett a Williamsszel, ami az utóbbi években a Formula–1 leggyengébb autója volt. Az időmérőn Hamilton lett a harmadik, Bottas pedig a nyolcadik helyen zárta a kvalifikációt, a futamon így csak a 13. helyről indulhat.
A Formula–1 vezetése az időmérő előtt az idei versenynaptár hátralévő részére vonatkozóan hivatalos frissített tervezetet adott ki. A szezon második felében a programban bent maradó futamok többségét az eredeti időpontban tudják megrendezni, de a török, a mexikói és a brazil verseny egy héttel későbbre tolódott, amiért megköszönték a rendező ország rugalmasságát. Egy nagydíjnak pedig, amely november 21-én esedékes, még nincs házigazdája.
A frissített versenynaptár:
szeptember 5., Holland Nagydíj
szeptember 12., Olasz Nagydíj
szeptember 26., Orosz Nagydíj
október 10., Török Nagydíj
október 24., Egyesült Államok Nagydíja
november 7., Mexikói Nagydíj
november 14., Brazil Nagydíj
november 21., később kijelölt helyszín
december 5., Szaúd-Arábiai Nagydíj
december 12., Abu-Dzabi Nagydíj
Borítókép: Lando Norris balesete Forrás: Twitter/Formula 1