Olasz Anna olasz előtt nyert világkupaversenyt, hét év után

Fél év és néhány törölt futam után folytatódott a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) nyíltvízi világkupa-sorozata, mégpedig magyar szempontból parádés eredménnyel: Olasz Anna elsőként végzett a macedóniai Ohrid-tóban rendezett 10 kilométeres viadalon, azaz hét év után újra sikerült világkupafutamot nyernie. A férfiaknál Rasovszky Kristóf ezúttal negyedikként ért célba.

Magyar Nemzet
2021. 08. 28. 22:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Valamivel több mint három héttel az olimpia után a Tokióban ezüstérmes Rasovszky Kristóf saját bevallása szerint kissé megkopott formában úszta végig a távot, ám így is beért a negyedik helyre – így összetettben továbbra is második, miután a szezonnyitó dohai futamon ezüstérmes volt az akkor és most is elsőként célba érő francia Marc-Antoine Olivier mögött. 

A hölgyeknél ugyanakkor Olasz Anna pazar versenyzéssel, a táv második felén végig vezetve  megnyerte a viadalt. Az utolsó körökben végig az olasz Gabbrielleschi és a francia Jouisse üldözte, ám végül nem tudták befogni. Olasz Anna 2,2 másodperccel előzte meg a talján és 4,9-cel a gall vetélytársat. A szegedi klasszis az idén nagyon beindult: a májusi Eb-ezüstérem és a tokiói 4. hely után most vk-aranyat akasztott (s vele 3500 dollárt). Legutóbb 2014-ben, Hongkongban sikerült győznie, azaz hét év – s néhány második és harmadik hely – után újra nyerni tudott. 

A szezon folytatása kissé bizonytalan: a programban lévő tajpeji és hongkongi viadalt minden bizonnyal törlik, ugyanakkor az izraeli futamot decemberben szeretnék megtartani, és még a rövid pályás medencés vb után Abu-Dzabiban is terveznek egy negyedik világkupa-versenyt.

„Mi, lányok, később indultunk, és a verseny vége felé egész tengeri körülmények között kellett úsznunk, annyira felerősödtek a hullámok. A hajrá előtt egy pillanatra belém vágott, hogy négy kört mentem elöl, plusz jöttek a méteres hullámok, lehet, hogy el fogok fáradni… Aztán azt mondtam magamnak, mégiscsak én vagyok az olimpiai negyedik, ezek a lányok ki sem jutottak Tokióba, azaz pánikra semmi ok. És tényleg én bírtam a legtovább. Talán az egész annak tudható be, hogy így erre az évre megjött az önbizalmam, és ez látszik az eredményeken is” – nyilatkozta Olasz Anna a Magyar Úszószövetség hírlevelében. 

– Tokió óta eltelt kicsit több mint három hét, és nem állítanám, hogy én voltam a munka hőse – vallotta be Rasovszky Kristóf. – Olivier az olimpiai csalódás után három hete itt van, úszta az Európa-kupát, a 25 km-es FINA-ultramaratont, nem csoda, hogy most is így ment neki. Az viszont talán kijelenthető, hogy az első három elcserélte volna az itteni dobogóját az én tokiói ezüstérmemre, én meg nem sajnálom, hogy itt lettem negyedik, és nem ott.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.