Sallói Dániel nem csak szavakkal fejezi ki, hogy mennyire áhítja a válogatottságot. Marco Rossi korábban elárulta, a Kansas City magyar támadója lehet az Európa-bajnoksághoz képest új ember a keretében, amely szeptember elején megvívja a világbajnoki selejtezőket Angliával, Albániával és San Marinóval. Ezt a futballista kirobbanó formájával indokolta, aki folyamatosan termeli a gólokat az MLS-ben, az észak-amerikai profi ligában, és ismét igazolta a szövetségi kapitány döntését. Ezúttal a Schön Szabolccsal felálló FC Dallas vendége volt a Kansas, utóbbi vezetésénél Schön a keresztlécet találta el, később pedig Sallói állította be a 2-0-ás végeredményt – ezzel már tizenegy találatnál jár, mindössze eggyel marad le a góllövőlistát vezető Gustavo Bou (New England Revolution) mögött. A találkozó összefoglalóját ide kattintva nézheti meg. Gazdag Dániel csapata, a Philadelphia Union magyar idő szerint kedden hajnalban fogadja a New York City együttesét.

A Bundesliga első fordulója nem sok boldogságot hozott a magyar légiósoknak. Kezdődött azzal, hogy Sallai Roland nem került be a Freiburg kezdőcsapatába Bielefelben, az utolsó húsz percre állt be, de nem tudott lendíteni az együttesén, amely 0-0-ra végzett. Vasárnap a Mainz az RB Leipziget fogadta, a házigazdánál Szalai Ádám nem kapott helyet a keretben, a vendégeknél Gulácsi Péter védett, Willi Orbán ott volt a védelemben, Szoboszlai Dominik pedig a kispadon kezdett, és a 64. percben állt be. Nagy meglepetésre a várhatóan a kiesés ellen harcoló Mainz 1-0-ra nyert a bajnokesélyes ellen, Szoboszlai bemutatkozásának a visszhangjáról pedig ide kattintva olvashat.
– Mostanra már tudjuk, mire számíthatunk Mainzban – nyilatkozta az RB Leipzig honlapjának Willi Orbán. – Minden erejével védekezik, és keményen szállnak bele a játékosai a csatákba. De ha figyelembe vesszük a minőséget, ez ma nem volt elég tőlünk. Reméltük, hogy ez a mérkőzés másként alakulni, most elemeznünk kell, és pénteken biztosan jobban teljesítünk. Akkor majd szinte kétségbeesetten szeretnénk nyerni! Ma nem tudtunk egyértelmű esélyeket kialakítani, hiányzott belőlünk az erőn. Valószínűleg gyakran találkozunk a bajnokság során olyan csapatokkal, amelyek szeretnek mélyen védekezni, nekünk pedig dolgoznunk kell azon, hogy megtaláljuk az utat a kapujuk felé azokon a mérkőzéseken. Ez még csak az első forduló volt, és most a jövőre koncentrálunk.