Kubatov Gábor nyugodtan ült. A Ferencváros elnöke az Első tíz év című könyvét dedikálta, és bizony nem unatkozott. Kígyózó sorban várakoztak a szurkolók az idény eddigi legfontosabb mérkőzése előtt, hogy megszerezzék a klub első emberének az aláírását. Néhány méterrel arrébb, a stadionban a kezdés előtt bő egy órával ismertette a hangosbemondó a két csapat összeállítását. Peter Stöger a Bernben összeszedett 3-2-es hátrány miatt lépéskényszerben volt, de ez nem jelenthette azt, hogy teletömi csatárokkal a csapatát. Három helyen változtatott az odavágóhoz képest, a sárga lapos Haratin mellett Zubkov és – meglepetésre – a válogatott védő, Botka Endre is kikerült a kezdőből, ami így festett: Dibusz – Wingo, Blazic, Kovacevic, Civic – Zachariassen, Laiduini, Somalia, Uzuni – R. Mmaee, Boli.
A kezdésre megtelt a Groupama Aréna, csak néhány szék maradt üresen. „Itt küzdeni, hajtani kell” feliratú molinóval üzent a tábor a csapatnak, majd a kezdő sípszó előtt elénekelte a himnuszt. A Fradi nem esett neki az ellenfelének, és ez még enyhe kifejezés. Talán túlpörögtek a játékosok, az okok talán később derülnek ki (ha egyáltalán valamikor…), mindenesetre az első helyzetnél Dibusznak kellett védenie szögletre. A középre tett labdánál pedig elaludt a komplett ferencvárosi védelem, Zesiger teljesen szabadon ugorhatott fel és bólintott az alsó sarokba. Összesítésben: 2-4. Talán éppen ez kellett, varázsütésre feljavult a Fradi játéka, és még az első húsz percben összejött az egyenlítés. Előbb Ryan Mmaee szépen húzogatott a bal oldalon, főleg a visszacsele volt látványos, az egyébként pontatlan középre adását a létező legjobb helyre ütötte ki a svájciak kapusa, Wingo elé. Az amerikai jobb-bekk pedig egyből passzolt az üres kapuba. Az egyenlítő gólra kapufával válaszolt a Young Boys, Garcia kocogtatta meg 18 méterről a jobb kapufa tövét. Ezt megúszta a Fradi, a svájci Fiatal Fiúk viszont nem: a remekül játszó Ryan Mmaee Uzuni szöglete után fejelte be a vezető gólt. A hátrányt eltüntette magyar bajnok, de a védelme olykor hajmeresztő dolgokat művelt: szabadon hagyta kibontakozni a jól lövő svájciakat, de ennek nem látta a kárát az első félidőben.