Szorosan kezdődött a meccs, aztán a fehéroroszok találtak magukra, elhúztak 8-5-re. Szakmáry Gréta túltette magát a horvátok elleni mérkőzésen, amikor különösen a nyitásfogadás gyengén ment neki, az ő, valamint a pontokat feladóként is szépen termelő Király-Tálas Zsuzsanna vezérletével a mieink feljöttek. 19-17-es fehérorosz vezetésnél jött el az első szett fordulópontja. A magyarok zsinórban négy poénnal átvették a vezetést, ami után már csak egy pontot engedélyeztek az ellenfélnek, s 25-20-ra hozták az első játszmát.
A második felvonás magyar örömjátékot hozott, a mieink végig vezetve, 25-14-re leiskolázták a fehéroroszokat. A magyar lányok tudat alatt talán azt hitték, ezzel megvan a meccs, a harmadik szett elejébe belealudtak, a fehéroroszok elhúztak 5-1-re. Jakub Gluszak, a mieink lengyel szövetségi kapitánya időt kért. 6-2-nél magyar szempontból talán az egész Eb legszebb, de legalábbis leghősiesebb pontját szerezte a magyar válogatott. Többszöri bravúros mentés után Gyimes Zsófia blokkja hozott pontot. Sajnos ez sem zökkentette vissza a mieinket az addigi kegyelmi állapotba, 9-3-as fehérorosz vezetésnél Jakub Gluszak újra időt kért. Majd feladót cserélt, hogy megtörje a játékot, Tálas helyett Bagyinka Fanni állt be. Bejött a húzás, 16-12-nél kezdett ismét szoros lenni a játszma, időt is kértek a fehéroroszok. 19-13-nál kapott még egy utolsó esélyt a magyar válogatott, öt percen át vizsgáltak videóval egy ütést, végül a mieinknek adták meg. Ez sem segített, sajnos, 25-16-ra hozták a szettet a fehéroroszok, s szépítettek 2-1-re.
A negyedik szett 3-1-es magyar vezetéssel kezdődött, aztán a fehéroroszok zsinórban hét pontot szerezve 8-3-ra fordítottak. A mieink továbbra sem bírtak az ellenfél balkezes bombázójával Klimetscel. 14-11-nél volt reményünk a felzárkózásra, de aztán újra hízott a különbség. Amikor már-már feladtuk ezt a szettet, Vezsenyi két ász nyitással visszahozta a reményt (17-21). Egészen 24-23-ra felzárkózott a magyar csapat, de akkor a fehéroroszok csak beütötték az egyenlítést érő pontot.

A döntőszettben 8-8-nál lefagytak a mieink, elhúztak a fehéroroszok, s végül 15-12-re nyerték meg a játszmát, s így 3-2-re a meccset.
A magyar válogatott a 3-2-es vereségért egy pontot kapott, így egy győzelemmel és négy vereséggel, összesen öt ponttal zárta a csoportkört. Fehéroroszországnak már hat pontja van, tehát Horvátország és Olaszország mellett szintén megelőzte a mieinket. A magyar csapat akkor őrizheti meg a még továbbjutást érő negyedik helyet, ha csütörtökön Fehéroroszország legyőzi a jelenleg hárompontos Szlovákiát.
Sanyarú sors, hogy a magyar válogatottnak a legyőzőjében kell bíznia.
A borítóképen: Németh Anett és Pekárik Eszter. Forrás: Nemzeti Sport/Földi Imre.