A 186 centiméter magas középpályás 1991. május 21-én született Kijevben, már egészen fiatalon a Dinamo játékosa volt, a felnőttek között a második ligában szereplő tartalékcsapatban mutatkozott be a 2010/2011-es szezonban. Hazája élvonalában először a Goverla színeiben játszott a 2012/2013-as idényben. 2013 és 2017 között a Dinamo első csapatának volt a tagja, kétszeres ukrán bajnok és kétszeres kupagyőztes, pályára lépett a Bajnokok Ligája és az Európa-liga csoportkörében is.
Jevhen Makarenko 2017-ben Belgiumba igazolt, itt a KV Kortrijk játékosaként 68 tétmérkőzésen 3 gól és 4 gólpassz került a neve mellé, az Anderlecht mezében pedig húsz mérkőzésen két gólpasszt adott. Legutóbb kölcsönben a Kortrijkban szerepelt, ahol gyakorlatilag végigjátszotta a mögöttünk hagyott szezont – harminc tétmérkőzés, három gól és egy gólpassz volt a mérlege –, a legtöbbször védekező középpályásként számítottak a játékára. Az ukrán felnőttválogatottban 2014-ben az Egyesült Államok ellen debütált, majd további két mérkőzést követően, 2018-ban Andrij Sevcsenko fedezte fel újra. A harmincéves játékos azóta is rendszeres tagja a válogatott keretnek, a mögöttünk hagyott Európa-bajnokságon kétszer, Svédország és Anglia ellen is pályára lépett, összesen pedig már 14-szer viselte a címeres mezt.
– A klub célja, hogy valamelyik európai kupasorozat csoportkörében szerepeljünk majd, ehhez pedig olyan játékosok szükségesek, akiknek komoly nemzetközi tapasztalatuk van. Jevhen Makarenko játszott már a Bajnokok Ligájában, az Európa-ligában és legutóbb az Európa-bajnokságon is, ő egy olyan típusú labdarúgó, aki azonnal be tud épülni a csapatba. Biztos vagyok benne, hogy sokat hozzátesz majd ahhoz, hogy a középpályás játékunk erősebbé váljon – mondta el a Fehérvár FC honlapján Sallói István sportigazgató, aki július végén került erre a posztja a fehérváriaknál.
– Először is szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy Vidi-mezben bizonyíthatok a jövőben. Boldog vagyok, hogy egy ilyen ambiciózus klubnál számítanak rám. Sokat beszéltem Ivannal (Ivan Petrjak – a szerk.), aki csupa jót mondott az itteni feltételekről és közösségről, próbálok beilleszkedni és a lehető legjobb teljesítményt nyújtani. A magyar bajnokságról egyelőre annyit tudok, amit az itt szereplő ukrán játékosoktól Ivan Petrjak mellett Igor Kharatintól és Oleksandr Zubkovtól hallottam, vagyis hogy egy jó és érdekes, ugyanakkor nem könnyű liga. Mióta kapcsolatba léptünk a klub vezetőivel, természetesen elkezdtem tanulmányozni a helyi viszonyokat, de igazán majd itt futballozva és itt élve fogom megismerni a magyar focit és Magyarországot is – nyilatkozta Jevhen Makarenko, aki a 8-as számú mezt fogja viselni a Vidiben.