Miközben a spanyol kerékpáros-körverseny, a Vuelta hétfőn a második szünnapjával a harmadik hetébe lépett, s a mezőny erőt gyűjtött a hajrára, megkezdődött az egyhetes Benelux-körverseny. Utóbbin pedig azért is rajta kell tartanunk a szemünket, mert itt a World Tour-mezőnyben két honfitársunk is teker: Valter Attila a Groupama–FDJ, Peák Barnabás pedig a Team BikeExchange színeiben.
Ki ne tudná, hogy a 23 éves Valter májusban a Giro d’Italián a hatodik szakaszt követően átvette a vezetést összetettben – ő viselhette a rózsaszínű trikót –, s ezzel az első magyar lett a kerékpársportban, aki a három nagy háromhetes körverseny (Tour de France, Giro d’Italia, Vuelta) valamelyikén az összetettben az első helyen állt. Valter az összetett versenyben három, a fiatalok versenyében öt szakaszon át vezetett a Girón. Az olasz körverseny végén az összetettben a 14. lett, a 25 éven aluliak értékelésében pedig hatodikként zárt.
Júliusban ott volt a tokiói olimpián, ahol a mezőnyversenyben fura körülmények közepette hivatalosan nem ért célba. Huszonnégy kilométerrel a 234 kilométeres táv vége előtt a nem éppen a helyzet magaslatán álló rendezők több versenyzővel együtt megállították. Nem volt jelentős a lemaradásuk, tizenhárom perc várakozás után pedig már csak versenyen kívül indulhattak újra – honfitársunk még így is limitidőn belül érkezett meg.
Valter Attila augusztus közepén a World Tour-versenyek közé tartozó lengyel körön az 55. helyen végzett.
„Úgy érzem, jó erőben voltam a hét során, de talán egy kicsit sokat vártam magamtól, ami hatalmas stresszként csapódott le rajtam. Nem tudtam megvalósítani azt, amit szerettem volna, de napról napra jobban éreztem magam a mezőnyben. A 4. szakaszon sikerült a nap szökésébe belekerülni, majd egyedül tovább menni. Bár az utolsó hat kilométerig eljutottam a mezőny előtt, nem sikerült semmi maradandót alkotni, és sajnos így is ez volt a hét fénypontja számomra. A szökés utáni napokon erős térdfájdalmaim voltak, melyet a combizmaim okoztak. Innentől végképp csak a csapat segítése és a verseny átvészelése volt a cél, az időfutamot is gyakorlatilag egy lábbal tudtam teljesíteni” – írta ki augusztus 18-án a Facebookra Valter Attila, hozzáfűzve, hogy a térdfájdalmai elmúltak.
A Benelux-körversenyen a Groupama–FDJ kapitánya a svájci Stefan Küng, vagyis a többieknek őt kell segíteniük, Valternek is ez a fő feladata. A lengyel körversenyen a 22 éves Peák Barnabás is ott volt, ő az 58. helyen végzett a versenyt befejező 140 bringás között.
A Benelux-körversenyen a huszonkét csapat között itt van mind a tizenkilenc World Tour-istálló, a mezőnyben pedig olyan nagy nevek, mint a brit Geraint Thomas (Ineos Grenadiers), a belga Remco Evenepoel (Deceuninck–Quick-Step) és Tim Merlier (Alpecin–Fenix), a holland Tom Dumoulin (Jumbo–Visma), a szlovák Peter Sagan (Bora–Hansgrohe) vagy az olasz Sonny Colbrelli (Bahrain–Victorious). Közülük a hétfői első szakaszon, Hollandiában a Surhuisterveen és Dokkum közötti 169,6 kilométeres sík útvonalon Evenepoel defektet kapott, és a kerékcseréje igencsak döcögősre sikerült, Sagan pedig bukott, de visszaült a nyeregbe. A dán Jakob Fuglsang (Astana) rosszabbul járt a maga bukásánál, őt kórházba kellett vinni… A szakaszt mezőnyhajrában végül Merlier nyerte. Ami a zaklatott, oldalszeles etapon számunkra a legfontosabb: mindkét versenyzőnk épségben beért a célba. Peák Barnabás 46. lett 57 másodperces hátránnyal, míg Valter Attila az utolsó előtti csoporttal a 142. helyen ért célba, 5:47 perccel Merlier mögött.
Borítókép: Valter Attila a sor elején az FDJ–Groupama mezében. Forrás: Facebook/Valter Attila