Verstappennek még az autótörés is belefért, így is győzött

Valtteri Bottas győzelmével ért véget a Formula–1-es Belga Nagydíj délelőtti szabadedzése, míg délutáni tréninget annak ellenére is Max Verstappen nyerte, hogy összetörte a Red Bullját. A címvédő Lewis Hamilton egy 18. és egy 3. hellyel zárta a versenyhétvége nyitónapját.

Magyar Nemzet
2021. 08. 27. 18:36
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Négyhetes nyári vakáció után rendeznek újra versenyhétvégét a Formula–1-ben, és ennek jegyében a Belga Nagydíj helyszínén, Spa-Francorchamps-ban már igazi őszi időjárás fogadta a pilótákat. Az esővel, majd napsütéssel tarkított első szabadedzésen hibák sokaságát követték el, a mezőny legtapasztaltabb versenyzője, Kimi Räikkönen például a bokszutcába vezető útszakaszon a falat is eltalálta.

 

 

Az eseménydús tréninget a világbajnoki pontverseny negyedik helyén álló Valtteri Bottas (Mercedes) nyerte, mögötte (Red Bull) és Pierre Gasly (Alpha Tauri) autózták a második, illetve harmadik legjobb köridőt. 

 

A pontversenyben éllovas Lewis Hamiltonnak nem volt jó délelőttje: csupán a 18. helyen zárt, igaz, délutánra összekapta magát, és akkor a harmadik lett.

 

Az első szabadedzés végeredménye: 

 

A második szabadedzésen is a finn és a holland pilóta voltak a leggyorsabbak, igaz, ezúttal Verstappen, Bottas volt a sorrend. A Bikák versenyzője ugyanakkor felemás napot zárt: percekkel a tréning leintése előtt a szalagkorlátnak csapta az autóját, és balesete nyomán a versenyigazgatóság idő előtt befejezettnek nyilvánította a gyakorlást. Nem Verstappen volt az egyetlen, aki miatt lengett a piros zászló: korábban Charles Leclerc állt bele Ferrarijával a gumifalba.

 

A második szabadedzés végeredménye:

 

Alonso és Pérez is marad

 

A belga versenyhétvége pénteki napján a Red Bull és az Alpine is bejelentette jövő évi pilótapárosát. Mindkét csapatnál – az előbbinél Max Verstappen, az utóbbinál Esteban Ocon – az egyik versenyző személye már ismert volt, de mint kiderült, Sergio Pérezzel, valamint Fernando Alonsóval is szerződést hosszabbítottak, így ez a két istálló változatlan felállásban kezdi meg a 2022-es idényt.

 

A borítóképen: Max Verstappen. Forrás: Twitter.com/F1.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.