Ezt követően jelent meg a meccs hatodik percében az Anvisa munkatársa a gyepen, hogy onnan leparancsolja a négy argentint. A vendégek ezért vonultak le, Lionel Scaloni szövetségi kapitány állítólag azon akadt ki, hogy a küldöttség három napja tartózkodik Brazíliában, és ennyi idő nem volt elég a braziloknak arra, hogy megoldják ezt a helyzetet. Lionel Messi jó fél órával a bevonulás után kijött, de már nem mezben, hanem egy szürke fotósmellényben. Ugyanakkor hivatalosan nem történt semmi sem, a játékvezető például nem fújta le a meccset, a mérkőzést közvetítő Premier Sports szerint viszont hivatalosan félbeszakad a mérkőzés, és elindult a busz a stadionhoz az argentin csapatért.
A Nemzeti Sport vette észre, hogy a La Nacion azt írta, az Anvisa munkatársai nem engedik folytatni a mérkőzést, amíg az argentinok nem cserélik le a kezdőbe nevezett, a karanténszabály kijátszásával vádolt három futballistát. Eközben Lionel Scaloni szövetségi kapitány, és Lionel Messi egyaránt kijelentették, ilyen körülmények mellett az argentinok nem fognak játszani... Végül a dél-amerikai szövetség azt közölte, hogy a találkozót nem lefújták, hanem felfüggesztették, és a FIFA fegyelmi bizottság dönt majd a következményekről.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!