Olimpiai bajnokaink közül Kopasz Bálint (K–1 1000 m), valamint Kozák Danuta és Csipes Tamara (K–2 500), továbbá Gazsó Alida Dóra (K–1 1000), Lucz Anna (K–1 200 m), ő ugyanezen a távon Kiss Blankával, aztán Balla Virág és Takács Kincső (C–2 500), Noé Bálint, Kulifai Tamás (K–2 1000), Adolf Balázs (C–1 1000), végül a Nádas Bence, Kopasz Bálint, Csizmadia Kolos, Gál Péter összetételű férfi négyes (K–4 500) is olyan helyezést ért el – zömében megnyerte a futamát –, hogy a középfutamot kihagyva egyből a döntőbe jutott. Ez egyedül a Slihoczki Ádám, Kocsis Ádám kenu párosnak (C–2 1000) nem sikerült.
A hatszoros olimpiai bajnok Kozák Tokióban még Bodonyi Dórával versenyzett és lett harmadik 500 méteren, míg a kétszeres ötkarikás aranyérmes Csipes Medveczky Erikával közvetlenül mögöttük ért célba. Utóbbi versenyző kihagyja a vb-t, Bodonyi pedig betegsége miatt nem tudott felkészülni a viadalra, így Kozák és Csipes részben kényszerből ült össze párosban pályafutások során először a világbajnokságon.
Az egység mindössze néhányszor tudott együtt edzeni az elmúlt hetekben, ennek ellenére meggyőző teljesítményt nyújtott az előfutamban, amelyből csak a győztes jutott egyből a szombati fináléba. A mezőnyben ott volt a címvédő fehérorosz duó is, Volha Hudzenka és Marina Litvincsuk, a magyarok azonban erődemonstrációt tartottak, egy hajónyi előnnyel mindenkit maguk mögé utasítottak.
– Szerintem a fehéroroszok lesznek a legnagyobb ellenfeleink, ezzel együtt ez egy kényelmes pálya volt – jegyezte meg Csipes Tamara.
– A tegnapi naphoz képest jobbak körülmények, már ami az időjárást illeti, a rendezés, szervezés szempontjából azonban amatőr versenynek tűnik – fogalmazott Kozák Danuta, aki ezúttal csak csapathajókban indul, ami számára kissé szokatlan helyzet.
– Az egyes ad egy extra terhet, mert amikor vízre szállsz, abban a húsz percben teljesen egyedül vagy. Emiatt most kevésbé kell összpontosítanom, de természetesen ez nem jelenti azt, hogy félvállról venném a számaimat. Jó ez most így – elmélkedett ezzel kapcsolatban.



















