Szalai Attila két hete végigjátszotta az Eintracht Frankfurt otthonában 1-1-es döntetlennel zárult meccset, majd az azóta megvívott három bajnoki találkozón is kirobbanthatatlan volt a Fenerbahce kezdőcsapatából. A török együttesnél többen is sérüléssel bajlódnak, a magyar válogatott védő viszont minden bizonnyal ezúttal is kezdő lesz. A Fenernek a továbbjutás szempontjából is fontos a meccs, az Olimpiakosz ugyanis az első fordulóban 2-1-re verte a vendég belga Antwerpet, így most vezeti a D csoportot. (A Fener a török bajnokságban az élen áll a hét mérkőzésen szerzett tizenhat pontjával. Az Olimpiakosz a görög élvonalban vezet, négy meccsen tíz pontot gyűjtött be.)
A Fenerbahce szurkolótáborán most sem múlik majd a siker:
A Ferencvárost is felvonultató G jelű négyesben a Betis üllői úti vendégjátéka mellett Celtic–Leverkusen összecsapást rendeznek, a skót együttesnek pedig van mit kijavítania, miután az első körben 2-0-s vezetésről 4-3-ra kikapott a Betistől. A német Bundesligában jelenleg második helyen álló Leverkusen kemény csatára számíthat Glasgow-ban, a Celtic ugyanis a saját stadionjában tétmeccsen január 30. óta veretlen.
Európa-liga, csoportkör, 2. forduló:
A csoport:
Sparta Praha (cseh)–Glasgow Rangers (skót) 18.45
Olympique Lyon (francia)–Bröndby IF (dán) 18.45
A csoport állása: 1. Olympique Lyon 3 pont, 2. Sparta Praha és Bröndby 1-1 (0-0), 4. Glasgow Rangers 0
B csoport:
Sturm Graz (osztrák)–PSV Eindhoven (holland) 18.45
Real Sociedad (spanyol)–AS Monaco (francia) 18.45
A csoport állása: 1. Monaco 3 pont, 2. Real Sociedad és PSV Eindhoven 1-1 (2-2), 4. Sturm Graz 0
C csoport:
Legia Warszawa (lengyel)–Leicester City (angol) 18.45
Napoli (olasz)–Szpartak Moszkva (orosz) 18.45
A csoport állása: 1. Legia Warszawa 3 pont, 2. Napoli és Leicester City 1-1 (2-2), 4. Szpartak Moszkva 0
D csoport:
Fenerbahce (török)–Olimpiakosz (görög) 18.45
Royal Antwerp (belga)–Eintracht Frankfurt (német) 18.45
A csoport állása: 1. Olimpiakosz 3 pont, 2. Fenerbahce és Eintracht Frankfurt 1-1 (1-1), 4. Royal Antwerp 0
E csoport:
Olympique Marseille (francia)–Galatasaray (török) 21.00
Lazio (olasz)-Lokomotiv Moszkva (orosz) 21.00
A csoport állása: 1. Galatasaray 3 pont, 2. Olympique Marseille és Lokomotiv Moszkva 1-1 (1-1), 4. Lazio 0
F csoport:
Braga (portugál)–Midtjylland FC (dán) 21.00
Ludogorec (bolgár)–Crvena zvezda (szerb) 21.00
A csoport állása: 1. Crvena zvezda 3 pont, 2. Ludogorec és Midtjylland 1-1 (1-1), 4. Braga 0
G csoport:
Ferencváros–Real Betis (spanyol) 21.00 (tv: M4 Sport)
Celtic Glasgow (skót)-Bayer Leverkusen (német) 21.00
A csoport állása: 1. Betis 3 pont (4-3), 2. Bayer Leverkusen 3 (2-1), 3. Celtic 0 (3-4), 4. Ferencváros 0 (1-2)
H csoport:
West Ham United (angol)–Rapid Wien (osztrák) 21.00
Genk (belga)–Dinamo Zagreb (horvát) 21.00
A csoport állása: 1. West Ham United 3 pont (2-0), 2. Genk 3 (1-0), 3. Rapid Wien 0 (0-1), 4. Dinamo Zagreb 0 (0-2)
Borítóképünkön Szalai Attila, a Fenerbahce (jobbra) és Mostafa Mohamed, a Galatasaray játékosa a török első osztályú labdarúgó-bajnokság 2021. február 6-i mérkőzésén Isztambulban. Fotó: MTI/AP pool/Kenan Asyali