Az európai selejtezősorozat zárófordulójában vasárnap éjjel a spanyol labdarúgó-válogatott a B csoportban Sevillában 1-0-ra legyőzte a svédeket, így a csoport élén végezve kijutott a jövő évi, katari világbajnokságra. Az első helyhez a spanyoloknak az egy pont is elég lett volna, de mivel a meccs egyetlen gólját a hazaiak csak a 86. percben szerezték Álvaro Morata révén, sokáig nyílt volt a párharc kimenetele. A vendégekhez a 73. percben csereként beállt Zlatan Ibrahimovic, de a már 40 éves támadó – aki jelenleg a Milan játékosa – nem tudott segíteni a csapatán. Mi több, a klasszis azzal nyújtott „emlékezeteset”, hogy a 93. percben egy svéd szögletnél könyökkel durván hátba verte César Azpilicuetát. Ibrahimovic ezért sárga lapot kapott, s mindez azt jelenti, hogy eltiltás vár rá, kénytelen lesz kihagyni a pótselejtező első összecsapását.
A B csoportban a spanyolok rosszul kezdték a selejtezőt, hiszen az első fordulóban hazai pályán csak 1-1-et játszottak a görögökkel, a negyedik körben pedig idegenben 2-1-re kikaptak a svédektől. Így már nem a saját kezükben volt a sorsuk, de a svédek szeptemberben 2-1-re alulmaradtak Athénban, múlt csütörtökön pedig bombameglepetésre 2-1-ra Grúziában is, így Sevillában nyerniük kellett volna. Ám a vereségük után maradt számukra a pótselejtező, a spanyolok pedig fellélegezhettek.
– Nagy teher, mázsás súly került le a vállamról – vallotta be Luis Enrique, a spanyolok szövetségi kapitánya. – Nagyobb volt rajtam a nyomás az utolsó találkozókon, mint az Európa-bajnokságon vagy a Nemzetek Ligájában. De a mai egy gyönyörű nap. Sokat szenvedtünk, a játékosaimnak azonban volt hitük és elnyerték megérdemelt jutalmukat – hangsúlyozta a szakvezető.
B csoport: Spanyolország–Svédország 1-0, Görögország–Koszovó 1-1; a csoport végeredmény: 1. Spanyolország 19, 2. Svédország 15, 3. Görögország 10, 4. Grúzia 7, 5. Koszovó 5.
S még Ibrahimovicról: a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó IFFHS kimutatása szerint ő lett a 37. olyan európai futballista, aki még a negyvenedik születésnapja után is helyet kapott nemzeti válogatottjában. Ibrahimovic a 30. helyre került az után, hogy csütörtökön 40 évesen és 39 naposan pályára lépett Batumiban a grúzok elleni, említett találkozón. (Az IFFHS-lajstromban egy magyar is található: Király Gábor 40 esztendős és 228 napos korában védte utoljára a magyar válogatott kapuját, ezzel az adattal pedig a 21. A „korfa” tetején a walesi Billy Meredith áll, aki 1920. március 15-én 45 évesen és 229 naposan lépett pályára nemzeti csapatában az angol válogatottal vívott meccsen.)
Borítókép: Zlatan Ibrahimovic Sevillában – nem ez volt az élete meccse... (Fotó: AFP/ Jorge Guerrero)