Ilyenre se nagyon volt még példa: ha fáziskéséssel is, sajtótájékoztatót tartott egy NB I-es labdarúgóklub, mert nehezményez egy a médiában megjelent írást, de megfogalmazása szerint egyéb „mendemondákra” is reagálni kíván. Az ominózus cikk az Index.hu-n jelent meg október 31-én az MTK–Debrecen (1-1) bajnoki mérkőzés után „Tőzsért elűznék, Dzsudzsák kispados, befuccsolt a debreceni old boys projekt” címmel – mondani sem kell, nem az MTK-nál verte ki a biztosítékot, hanem Debrecenben.
Azzal persze nehéz vitába szállni, hogy „a Hungária körúton kiszenvedett egy ponttal távolról sem került biztonságba a csapat, 10 ponttal a tizedik helyen áll, egy ponttal megelőzve a már kieső helyen tanyázó Gyirmótot és a sereghajtó Újpestet”.
Miként Tőzsér Dániel sportigazgató az alábbi megállapításra sem tért ki: „Az ellenfelek rájöttek, hogy elég a sikerhez az, ha egy kicsit megfuttatják a Loki élemedett korú sztárjait. Így történt, hogy a Kisvárda, a Mezőkövesd, majd végül a Puskás Akadémia egyszerűen átszaladt a DVSC-n. Szeptember végén tehát negatív spirálba került a csapat – és a négy bajnokin megszerzett összesen egy pont, majd szerdán a Kecskemét elleni kiesés a Magyar Kupából megpecsételte Huszti és Toldi sorsát”.
A Huszti Szabolcs, Toldi Gábor edződuót menesztették, a helyükre ideiglenes jelleggel Jeremiás Gergőt nevezték ki, segítőnek a helyi legendát, Dombi Tibort, szakmai tanácsokkal pedig az „örök nagyerdei tűzoltó”, Herczeg András látja el őket.
Tőzsér Dániel hétfői sajtótájékoztatóján elsőként arra reagált, hogy az „egyik országos médiaportál” – nem megnevezve az Indexet – az MTK elleni meccs után „old boys projektről” írt, és szóvá tette például, hogy „Dzsudzsák csak vizespalackot dobál a kispadról”. Ezzel összefüggésben Tőzsér leszögezte: az edzőváltás után, tizenegy sérültet nélkülözve érkeztek október végén az MTK elleni meccsre. Dzsudzsák sérült volt, és csak azért foglalt helyet a kispadon, mert szeretett volna segíteni a csapaton a jelenlétével. Az „öregek csapata” megjegyzéssel kapcsolatban Tőzsér hozzátette: az NB I tizenkét csapatából az átlagéletkor alapján a középmezőnyben van a Loki, náluk van a legtöbb saját nevelésű játékos, illetve a Paks után a második legtöbb magyar futballista.
– A cél az, hogy stabilizáljuk a klubot, maradjunk bent, és aztán fejlődjünk tovább, ezt már sokszor leszögeztük. A cikk által említett, úgynevezett bennfentes infók szerint rossz az edzésmunka: minden mérhető adat azt mutatja, hogy a csapat jó, sőt, egyre jobb állapotban van. Az is egy vád volt, hogy az összes rutinosabb játékos Filipovics Vladan ügynökön keresztül érkezett, ami egyszerűen nem igaz. Ha megemlítek hat meghatározó játékost, hat különböző ügynök játszott szerepet a szerződtetésükben. Jóban vagyok Filipoviccsal, 16 éves koromtól az ügynököm volt, de éppen ezért vele tárgyalok a legkeményebben. Németh Krisztián valóban rajta keresztül jött a klubhoz, de megjegyezném, hogy gyakorlatilag minimális bérért. Fel akarja építeni magát, és jó úton halad, amit a Honvéd elleni gólja is mutat. Fontos azt is leszögezni, hogy az egyből való visszajutás sem magától értetődő, lásd korábban az FTC vagy a Vasas példáját. És ha már Ferencváros: azzal támadnak, hogy fradista vagyok, noha Fradiban csak két évet, a Lokiban viszont összesen tíz esztendőt futballoztam, a szoros kötődésem tehát aligha kétséges Debrecenhez. Itt él a családom, itt vannak a barátaim. Azért dolgozom, mint mindenki más a klubnál, hogy a Loki sikeres legyen – szögezte le a DVSC sportigazgatója.
Borítókép: Tőzsér Dániel (Forrás: Dvsc.hu)