Féltucatnyi fertőzött a Falcónál, veszélyben a keddi BL-meccs is

Szombaton délután derült ki, hogy elmarad a 18 órára kiírt Kaposvár–Falco Volvo Alpok Autó Szombathely férfi kosárlabda bajnoki mérkőzés, mert a vendégeknél többen is megfertőződtek a koronavírussal. Ez kétségessé teszi a címvédő keddre tervezett meccsének a megrendezését is a Bajnokok Ligája második csoportkörében a vírustól ugyancsak meggyötört spanyol Tenerife ellen.

2022. 01. 22. 15:36
20220105 kosarlabda Szolnok Falco Foto:Domotor Csaba Fotó: Domotor Csaba
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jelek szerint a sors megoldott egy nagy kérdést: könnyen elmaradhat a Falco Volvo Alpok Autó Szombathely első mérkőzése a Bajnokok Ligájában a tizenhat között. A magyar bajnok nagyszerűen szerepelt eddig a sorozatban, az első csoportkört az első helyen zárta, így néhány hét szünethez jutott, mert így nem kellett úgynevezett playint, azaz ráadást játszania a második csoportkörért.

A jövő héten indulna ez a szakasza a BL-nek, a tizenhat idáig eljutott csapat négy négyes csoportban játszik tovább. A Falco, ahogyan azt itt várni lehetett, igazán rangos ellenfeleket kapott, a spanyol Tenerife, a litván Riytas és a francia Strasbourg csapataival került egy csoportba. Kedden hazai pályán a Tenerife ellen kezdene, ám a hírek szerint a spanyolok kezdeményezték a találkozó elhalasztását. Az ok nyilvánvaló: koronavírus. A játékosok és a stábtagok közül tizenkilencen (!) fertőződtek meg, többen még mindig az utóhatásokkal küszködnek, és emiatt a Tenerifének sok meccse elmaradt, azokat is pótolnia kell: vasárnaptól kezdve hét napon belül négyszer kellene pályára lépnie, hármon a bajnokságban, egyen pedig Szombathelyen.

Szombat délután kiderült, nem lehet lejátszani a 18 órára kiírt Kaposvár–Falco bajnoki találkozót, mert a vendégeknél többen, információnk szerint hatan is pozitív tesztet produkáltak. A tünetek senkinél sem súlyosak, ám ettől még az érintettek nem léphetnek pályára, márpedig ennyi hiányzót a klub nem tud megfelelő minőségben pótolni. A Falco a tényről a hivatalos honlapján adott ki rövid közleményt, amelyet azzal zár, hogy a következő időszak programjáról hamarosan tájékoztatást ad.

Nem lenne meglepő, ha ilyen körülmények között a Tenerife halasztásra irányuló kérése nyitott kapukra találna a magyar bajnoknál. 

Borítókép: Váradi Benedek, a Falco csapatkapitánya egyelőre nem törhet kosárra (Fotó: Nemzeti Sport/Dömötör Csaba)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.