– Nem akartam elhinni, mi történik, főleg, mert az egész futam alatt úgy tűnt, hogy nem nyerhetek. Aztán hirtelen a feje tetejére állt minden. Őrületes volt! Egész életemben ezért dolgoztam, mindig ez volt az álmom. Amikor átértem a célvonalon, akkor tudatosult bennem, hogy beteljesítettem. Kiugrottam az autóból, és az összes szerelő, valamint az édesapám is rohantak felém – emlékezett vissza a címvédő. – Azt hittem, édesapámnak szívrohama van, olyan sápadt volt. Aztán odajött hozzám, és mondtuk egymásnak, hogy megcsináltuk – idézi Verstappen szavait az Origó.
A Red Bull pilótája a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) vizsgálatáról is elmondta a véleményét. Verstappent nem nagyon érdekli annak eredménye, hiszen a 2021-es világbajnokság végkimenetelén mit sem fog változtatni, övé marad a korona. A hollandot nem zavarja a sok közjáték.
– Kiváló idényem volt, és szerintem megérdemelten lettem világbajnok. Több alkalommal is szerencsétlenül jártam. Az emberek ilyenkor mindig csak az utolsó futamról beszélnek, de ha végigtekintenek az egész idény történésein, akkor láthatják, hogy a bajnoki cím sorsa már jóval korábban is eldőlhetett volna.
Verstappen arról is beszélt az interjúban, át tudja-e érezni Hamilton fájdalmát.
– Nehéz magamat az ő helyébe képzelnem, mert én nem vagyok hétszeres világbajnok. Talán ha az lennék, kevésbé fájna, hogy hiába domináltam végig egy versenyen, az utolsó körben mégis kicsúszott a kezemből a győzelem. Ilyenkor a másik hét világbajnoki címre kell gondolni – vélekedett az energiaitalosok versenyzője, majd elárulta, legutóbb akkor beszélt Hamiltonnal, amikor riválisa gratulált neki a bajnoki címéhez: – Ez így teljesen természetes. Mindenki a saját életét éli. A versenyhétvégéken amúgy is elég sokat látjuk egymást.
Borítókép: Max Verstappen a 2021-es Abu-dzabi Nagydíjra készülve (Fotó: EPA/Ali Haider)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!