A Haas múlt héten az orosz–ukrán háború egyik következményeként megszakította minden kapcsolatát Oroszországgal: véget vetett az Uralkalival kötött együttműködésnek, és kirúgta az addigi főszponzor fiát, Nyikita Mazepint, aki egyben az amerikai istálló egyik pilótája lett volna az új idényben.
Ez a lépés nem okozott túl nagy meglepetést, az viszont igen, hogy kit választott a Haas a távozó orosz versenyző helyére. A külföldi sajtóban a legtöbb cikk Pietro Fittipaldi, a kétszeres világbajnok Emerson Fittipaldi unokájának érkezését harangozta be, illetve az F1-ben korábban kilenc idényt eltöltő Nico Hülkenberg neve is felmerült. Azonban minden felvetés hamisnak bizonyult, az ülés Kevin Magnussené lett.
A dán pilóta is régi ismerős a királykategóriában. 2014-ben mutatkozott be a száguldó cirkuszban, megfordult a McLarennél és a Renault-nál, 2017 és 2020 között pedig a Haasnál versenyzett.

A Haas döntése nemcsak a közvéleményt, magát Magnussent is meglepte.
– A szerződéseimnek eleget téve máshol versenyeztem volna, de túl nagy volt a kísértés, hogy a Formula–1-ben egy olyan csapatnál versenyezzek, amelyet nagyon jól ismerek – nyilatkozta a 29 éves pilóta. – Elmondtak mindent, amit csak lehetett az autó fejlesztési folyamatáról, illetve a benne rejlő lehetőségekről. Sok munka vár ránk, de izgatott vagyok, hogy a részese lehetek. Epedezve várom, hogy újra egy F1-es autó volánja mögé ülhessek Bahreinben – utalt Magnussen az idénykezdet előtti utolsó kollektív tesztre, amely csütörtöktől szombatig tart.
Mazepint felháborították a történtek
Magnussen elődje, Nyikita Mazepin az újságírók elé állt szerdán, és elárulta, nagyon csalódott volt amiatt, ahogy az istálló kezelte az ügyét.
– Azóta aggódtam a jövőm miatt, hogy távoztam Barcelonából. A csapat azt mondta nekem, amennyiben a FIA megengedi, hogy a szabályai szerint versenyezzek – én ezeket elfogadtam –, akkor nem veszik el az ülésemet, hiszen nem lesz okuk erre. Úgy éreztem, hogy Günther Steinerrel nagyon jó volt a kapcsolatunk, tiszteltem őt, százegy százalékig hittem neki. Ő a csapatfőnök, és ha mond valamit, az mindig úgy van.