A magyar labdarúgó-válogatott március 24-én, hazai pályán Szerbia ellen kezdi az évet, majd március 29-én Észak-Írországban is felkészülési mérkőzést vív.
Rossi reggel döntötte el, hogy meghívja Dzsudzsák csapattársát
Bejelentette keretét a Szerbia és az Észak-Írország elleni felkészülési mérkőzésekre Marco Rossi. Ádám Martin, Baráth Péter és Callum Styles is először kapott meghívót a magyar labdarúgó-válogatottba.

A két mérkőzésre Marco Rossi szövetségi kapitány hétfőn jelentette be keretét, amelyben néhány újoncnak is jutott hely. Az NB I gólkirályjelöltje, Ádám Martin meghívása várható volt, ahogy Callum Stylesé sem keltett meglepetést, a Debrecen húszéves középpályása, Baráth Péter kerettagsága viszont mindenképp. Mellettük Szappanos Péternek sincs még válogatott mérkőzése, de a Honvéd kapusa már ősszel is kapott meghívót Rossitól.
További Sport híreink
Őszinte leszek, ma reggel döntöttem úgy, hogy Baráthot meghívom a keretbe, mivel Kleinheislernek személyes gondjai adódtak, és ezért nem tudott csatlakozni hozzánk. Baráth okos futballista, rendszeresen és mindig jól játszik a Debrecenben, az idény elején belső védőként is megállta a helyét. Azt hiszem, ez egyúttal jó üzenet minden fiatal számára Magyarországon: folyamatosan kimagasló teljesítmény esetén számíthatnak a válogatott meghívóra
– fogalmazott Marco Rossi.
A szövetségi kapitány Ádám Martint Szalai Ádámhoz hasonlította, utóbbiról pedig megjegyezte: örül neki, hogy új klubjában, a Baselben több lehetőséget kap, mint ősszel Mainzban.
További Sport híreink
A Mol Fehérvár történelmi mélyrepülése ellenére két játékost is ad a keretbe: Loic Negóról és Fiola Attiláról Rossi hangsúlyozta, hogy nem felejtettek el futballozni, és lélektani szempontból rossz döntés lett volna, ha a klubjuk gyenge formája miatt nem hívja meg őket.
A személyes okokból távol maradó Kleinheisler mellett a legutóbbi, novemberi kerethez képest nem szerepel most a névsorban Bogdán Ádám (Ferencváros), Balogh Botond (Parma), Spandler Csaba (Puskás Akadémia), Hahn János (DAC) és Kiss Tamás (Cambuur).
A magyar válogatott a két felkészülési mérkőzésen kívül idén a Nemzetek Ligájában játszik, az elit divízióban Anglia, Olaszország és Németország lesz a három ellenfél.
A magyar válogatott kerete Szerbia és Észak-Írország ellen
Kapusok : Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Szappanos Péter (Budapest Honvéd).
Védők : Bolla Bendegúz (Grasshoppers), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Mol Fehérvár), Kecskés Ákos (Nyizsnyij Novgorod), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia), Loic Nego (Mol Fehérvár), Willi Orbán (RB Leipzig), Szalai Attila (Fenerbahce).
Középpályások : Baráth Péter (DVSC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Nagy Ádám (Pisa), Schäfer András (Union Berlin), Callum Styles (Barnsley), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig), Vécsei Bálint (Ferencváros).
Támadók : Ádám Martin (Paks), Sallai Roland (Freiburg), Schön Szabolcs (Dallas), Szalai Ádám (Basel), Varga Kevin (Young Boys).
Borítókép: Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Csapattársak küzdelmét hozta a Magyar Nagydíj, az üldöző először nyert a Hungaroringen
Az utolsó körig nyílt volt a küzdelem a győzelemért.

Olyat mondott a Manchester United edzője, hogy Alex Ferguson is kinevetheti
Ruben Amorim novemberben vette át az évek óta önmagát kereső klub csapatát, amellyel végül negatív rekordot elérve a 15. helyen végzett a Premier League-ben.

Kós Hubert a lottót, az őt is legyőző orosz Budapestet emlegette az úszó vb-n
Olimpiai bajnokunk tizennegyedszer állt rajthoz a szingapúri úszó-vb nyolc napja alatt, nem jött be a lottó.

Tyson Fury óriási bejelentést tett – kérdés, igaz-e
A profi nehézsúlyú ökölvívás korábbi világbajnoka sokadszor zongorázhatja végig ugyanazt a dalt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Csapattársak küzdelmét hozta a Magyar Nagydíj, az üldöző először nyert a Hungaroringen
Az utolsó körig nyílt volt a küzdelem a győzelemért.

Olyat mondott a Manchester United edzője, hogy Alex Ferguson is kinevetheti
Ruben Amorim novemberben vette át az évek óta önmagát kereső klub csapatát, amellyel végül negatív rekordot elérve a 15. helyen végzett a Premier League-ben.

Kós Hubert a lottót, az őt is legyőző orosz Budapestet emlegette az úszó vb-n
Olimpiai bajnokunk tizennegyedszer állt rajthoz a szingapúri úszó-vb nyolc napja alatt, nem jött be a lottó.

Tyson Fury óriási bejelentést tett – kérdés, igaz-e
A profi nehézsúlyú ökölvívás korábbi világbajnoka sokadszor zongorázhatja végig ugyanazt a dalt.