– Már a mérkőzés előtt elmondtam, a héten úgy láttam, hogy jobban fogunk játszani, mint legutóbb az MTK ellen, mert annyira jól ment az edzéseken a letámadás. Így is történt, megleptük a Vidit a magas letámadással, s elhúztunk 3-0-ra. A három gól mégsem volt elég a győzelemhez – kezdte az értékelését a Vidi–Kisvárda találkozó után Révész Attila, a nyírségiek sportigazgatója. Azt gondolhattuk, ezután következik a dörgedelem, de nem, Révész Attila higgadtan folytatta.
Jó választási eredményben bízik, s már a jövő csapatát építi Révész Attila
Azt gondolhattuk, hogy Révész Attila kiosztja a csapatát a Fehérvár ellen 3-0-s vezetésről elszenvedett 5-3-as vereség után, ezzel szemben rendkívül higgadtan értékelt. Úgy fogalmazott, bízik a jó választási eredményben, s a jövő héten már megkezdik építeni a jövő csapatát.

– Lélektanilag nagyon rossz pillanatban kaptuk az első gólt, amit a középhátvédeink hibája miatt gyorsan követett a második. A szünetben rendeztük sorainkat, a megfelelő változtatásokkal jól felvettük a harcot a Vidi három-négy-hármas hadrendje ellen, az ellenfelünk nem is talált fogást rajtunk. Aztán megmutatkozott a különbség a két kispad között. A betegségek és más hiányzások miatt nekünk nem voltak megfelelő cseréink, azok a játékosaink, akik még nem bírnak végig egy meccset, például Kravcsenko és Camaj, elfáradtak, csökkent az intenzitásuk, ezért került fölénk a Vidi – folytatta Révész Attila.
Azért persze nem maradt adós a szokásos karakteres véleménnyel:
Bízom a jó választási eredményben, s akkor már a jövő héten megkezdjük építeni a jövő csapatát.
– Azok a játékosok, akik nem hosszabbítják meg a szerződésüket, már nem fognak játszani. Nyilván lesznek nehézségeink, a fiatal játékosaink sincsenek a legjobb állapotban, de az előnyünknek ki kell tartania, hogy megőrizzük a harmadik helyet – tette hozzá a kisvárdai főnök.
Vajon mi járt Michael Boris fejében...?
Ha nem is mondta, Michael Boris, a Fehérvár vezetőedzője sejteni engedte, hogy 0-3-nál azt hitte, véget ért a munkássága a Vidinél.
– Tudtuk, hogy a Kisvárda kontratámadásai mindig veszélyesek, de azzal senki sem számolt, hogy az első három lövés góllal zárul. Jobb, ha nem akarják tudni, mi járt a fejemben nulla háromnál...! – kezdte a nyilatkozatát Michael Boris. –Persze azon is gondolkodtam, hogyan tudunk változtatni, de nem arról volt szó, hogy kapkodni kellett volna. A változtatásokra figyeltem, térre volt szükségünk a széleken, és arra gondoltam, igenis bízni kell a labdarúgókban, mutatva nekik, hogy nem szabad feladniuk. Elismerésem a labdarúgóinknak, mert nem adták fel, látszott rajtuk, hisznek benne, hogy tekintélyes hátrányból is meg tudják fordítani a találkozót. Annak örülök igazán, hogy a játékosok végre hisznek magukban, és elfogadják, jó az, amit közösen csinálunk. Két felkészülési találkozót játszottunk a bajnoki szünetben, amelyeken huszonöt helyzetet alakítottunk ki, az egyiket egy nullára, a másikat kettő egyre nyertük meg. A lényeg tehát az, hogy most ötöt rúgtunk!
További Sport híreink
Borítókép: Révész Attila már a jövőn töri a fejét
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Döbbenetes edzői baki után a kézilabda Eb egyik esélyese a kiesés szélén
Két válogatott már bejutott a legjobb tizenkettő közé.

Őrült fordulat Lipcsében, Gulácsi jól védve kapott öt gólt a Bayern Münchentől
A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

Szoboszlai már „a végét várja”, Kerkez megmutatta az igazi arcát
Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.

Óriási bravúr, a piros lap sem állította meg a magyar csapatot a BL-címvédő otthonában
A debreceniek sikere nagyon sokat érhet a Bajnokok Ligájában.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Döbbenetes edzői baki után a kézilabda Eb egyik esélyese a kiesés szélén
Két válogatott már bejutott a legjobb tizenkettő közé.

Őrült fordulat Lipcsében, Gulácsi jól védve kapott öt gólt a Bayern Münchentől
A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

Szoboszlai már „a végét várja”, Kerkez megmutatta az igazi arcát
Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.

Óriási bravúr, a piros lap sem állította meg a magyar csapatot a BL-címvédő otthonában
A debreceniek sikere nagyon sokat érhet a Bajnokok Ligájában.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!