A kakaskodásból a ferencvárosiak jöttek ki rosszul, szünetben már csak egy góllal vezettek (14-13), sőt a folytatásban a Győr fordított. A hajrában megrázta magát az FTC, s drámai végkifejletben, időn túli hetessel nyert 29-24-re. Tehát ugyanúgy öt góllal, mint az ETO ősszel.
A versenykiírás szerint ilyenkor az összesített gólkülönbség dönt. Ugyanez volt a helyzet négy éve is, akkor az FTC-nek egyetlen gól hiányzott az aranyéremhez. Az utolsó fordulóban 18 góllal, 42-24-re verte a Vácot, de 19-cel kellett volna.
A Győr jelenleg 87 góllal jobban áll, de a Fradi még hárommal több meccset játszik. Nehéz jósolni.
A két csapat hátra lévő mérkőzései FTC: Kisvárda (idegenben), Vác (i), Szombathely (i), Budaörs (i), Vác (otthon). ETO: Dunaújváros (o), Debrecen (i) |
Elek Gábor azt mondta, a négy évvel ezelőtti és a mostani helyzetet nem lehet összehasonlítani. Majd részletesen így fejtegette az állást:
– Akkor azért lőtávolon belül volt az ETO. Most borzasztóan nagy a differencia a két együttes összesített gólkülönbsége között, amit nem lehet behozni. Nem fogjuk feladni, mindent megpróbálunk és még az ETO is veszíthet pontot, ám a realitás nem azt sugallja, hogy behozható ez a nagy különbség.
Az Ambros Martínnal vívott külön meccséről sajnálkozva beszélt:
– Belőlem is sokat kivett a mérkőzés. Sajnálom, hogy az első félidő végét nagyon elrontottunk. Ennek én is részese voltam azzal, hogy elszállt az agyam, azt nagyon sajnálom, de arról az esetről nem akarok beszélni. Összességében viszont nagyon büszke vagyok a csapatomra, tényleg hősök voltunk.
Ambros Martín nagyon kemény szavakkal illette utólag is az afférját Elek Gáborral.
Nem akarok erről az emberről beszélni, soha többet.
Szerinte a játékvezetők több esetben a csapata kárára tévedtek, ezért vált szorossá a mérkőzés.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!