A monacói második kerékcseréje előtt a Ferrari döntésképtelen volt, az utolsó utáni pillanatban arra kérték az olaszok Leclerc-t, maradjon kint a pályán. De az üzenettel nagyon elkéstek.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet
A monacói második kerékcseréje előtt a Ferrari döntésképtelen volt, az utolsó utáni pillanatban arra kérték az olaszok Leclerc-t, maradjon kint a pályán. De az üzenettel nagyon elkéstek.
– Az utolsó üzenet nem volt egyértelmű, mert azt mondták nekem, hogy jöjjek be cserélni, majd szóltak, hogy mégse, de ekkor én már úton voltam a boksz felé. Ekkor mindent kiadtam magamból, kiabáltam a rádióban, mivel nem tudtam semmit csinálni, és világos volt, hogy pozíciókat vesztettem – idézte fel a 24 éves versenyző, majd hozzátette, nem érzi úgy, hogy cserben hagyta volna a csapata: – Néha mindenki elkövet hibákat, ma sajnos túl sok volt belőlük.
A Ferrari másik pilótája, Carlos Sainz sem volt elégedett a végeredménnyel. Az első futamgyőzelméért hajtó spanyol a második helyen végzett, de úgy érzi, az elsőt is megszerezhette volna, ha nem kerül forgalomba a kerékcseréje után.
– Úgy érzem, hogy mindent megtettünk, amit lehetett. Türelmesek voltunk az esőgumikon, és a megfelelő döntést hoztuk meg azzal, hogy utána azonnal a száraz pályára való gumikat választottuk.
A kivezető körömön azonban tizenkét kanyaron keresztül beragadtam egy lekörözendő autó mögé, ez pedig a győzelembe került. Megérthetik, hogy frusztrált vagyok, mert ha tiszta köröm lett volna, nyerek, de ez a sportág néha ilyen, éppen ezért nem fogok panaszkodni – fogalmazott Sainz.
Mattia Binotto egyetért pilótáival: – Azt hiszem, néhány hiba okozta a vesztünket, ezeket ki kell elemeznünk. Nehezek voltak a körülmények, mert miután a versenyzőink kiálltak kereket cserélni, nagy forgalomba kerültek. Talán Albon és Latifi miatt veszítettek néhány helyet – magyarázta a Ferrari csapatfőnöke. – Charles nyerhetett volna, ehelyett még nagyobb hátrányba került Maxszal szemben a tabellán. Néhány körülmény nem kedvezett nekünk, ráadásul követtünk el hibákat is. Ezekért vállalom a felelősséget, a jövőben fejlődni fogunk.
Borítókép: Charles Leclerc (balra) Monacóban (Fotó: EPA/Christian Bruna)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.