De megérte a kínlódás, miként az is, hogy tizenhét éves koráig telente versenyszerűen úszott, mindennek köszönhetően kiváló állóképességre tett szert. Már fiatalon megmutatkozott a tehetsége, a korosztályos világversenyeken a magyar hagyományoknak megfelelően ő is szorgalmasan gyűjtötte az érmeket, a bátyjával, Milánnal 2012-ben K–2 500-on például győzött az U23-as Eb-n. A következő pedig évben aranyérmes lett Kolumbiában 21,5 km-en a világjátékokon.
Aki 500 méteren és 21,5 kilométeren is versenyképes, az előtt lényegében minden kapu nyitva áll a sportágban. Noé Bálintnak valamiért mégsem sikerült betörnie. Noha már a londoni olimpián tartalék volt, nem jutott ki a riói játékokra, mint ahogy Tokióról is lemarad.
– Igen, én is kisebb csalódásként éltem meg, hogy nem jutottam ki Rióba. Magyarázatként talán azt hozhatom fel, hogy 2013-ban elkezdtem a jogi egyetemet, s az első válogatókon, hiába próbáltam a kettőt összeegyeztetni, a teljesítményem rendre megsínylette a tanulást – fejtegeti az érdeklődésünkre.

Fotó: facebook/mkksz
Aztán berobbant Kopasz Bálint, ami tovább nehezítette a dolgát. Ő is igyekezett minden tőle telhetőt megtenni, immár két éve sportpszichológus és dietetikus is segíti a felkészülését. Fejlődött is, 2019-ben 500 és 1000 méteren is második lett az országos bajnokságon az ifjú klasszis mögött, a világbajnokságon mégsem indulhatott olimpiai számban. Majd egy év múlva – ő maga is így okoskodott.
Ám elhalasztották az olimpiát, aminek hírére, elismeri, kissé lankadt a lelkesedése, ráadásul újabb vetélytárssal kellett számolnia, igaz, Varga Ádám feltűnése őt lepte meg a legkevésbé, hiszen együtt készültek. Ötszázon így is második lett Kopasz mögött az ob-n.
Elismeri, hogy Kopasz Bálint és Varga Ádám jobb nála
Az idei válogatón 1000 méteren egyesben ő lett a harmadik a két kiválóság mögött, ami azért is jelentős eredmény, mert csupán hárman juthattak a döntőbe.
– Nincs, nem is lehet bennem hiányérzet, kettejük párviadalába esélyem sem volt beleszólni. Kopasz Bálint és Varga Ádám nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi mezőnynek is kiemelkedő alakja, drukkolok nekik, hogy ezt az olimpián is megmutassák – értékeli a versenyt sportszerűen.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!