A 2019-ben a világ legjobb játékosának választott Stine Oftedal óvatos optimizmussal várja az Esbjerg elleni mai elődöntőt a női kézilabda Bajnokok Ligájában. – Jó lenne azt gondolni, hogy több esélyünk van, mint a többieknek. Talán a tapasztalat szól mellettünk – mondta lapunknak a 31 éves norvég irányító, aki 2017 óta játszik az ETO-ban, azóta kétszer megnyerte a BL-t, tavaly be kellett érnie a bronzéremmel.
Oftedal nem árulta el a titkot, Martín célozgatott a tervre
A női kézilabda Bajnokok Ligája Final Four elődöntőjében az előző szezon bronzérmese, a Győri Audi ETO az újonc Esbjerg ellen játszik (15.15, tv: Sport 1). A dánok legjobb játékosa, a jelenkor kiemelkedő klasszisa, Henny Reistad kikapcsolása kulcskérdés a ma délutáni meccsen, erről is beszélt a győriek edzője, Ambros Martín, és az irányító, Stine Oftedal.

A hetek óta fáradásos combizomsérüléssel bajlódó klasszis elárulta, hogy fokozatosan javul az állapota, ugyan még nincs százszázalékos formában, de jó hírrel szolgált. – Az elmúlt napokban teljes intenzitással edzettem, erre nem volt példa az utóbbi napokban. A szezon hajrájában jött sérülés a lehető legrosszabbkor jött, de ez van, nincs mit tenni. Javulok, egyre jobban érzem magam – közölte a világ- és Európa-bajnok irányító.
Az Esbjerg átlövője, Henny Reistad a norvég válogatottban együtt játszik a győri irányítóval, Stine Oftedallal:

Oftedal véleménye különösen érdekes honfitársával, az előző Final Four legjobb játékosának megválasztott Henny Reistaddal kapcsolatban. A norvég játékos nem volt bőbeszédű az Esbjerg klasszisával kapcsolatban.
– Nem gondolja, hogy elárulom? Ő az a játékos, akire minden csapatnak nagyon oda kell figyelnie, mert hihetetlen dolgokra képes a pályán. Még mindig nagyon fiatal, még csak 23 éves, de már a világ egyik legjobbja. Nem lesz egyszerű őt megállítanunk – mondta Oftedal.
Az edzője, Ambros Martín sem fedte fel a lapjait, de az ő szavaiból bizonyos következtetéseket le lehet vonni. Nem tervezünk specifikus védekezést, követő, szoros emberfogást Reistad ellen. Ismerjük az erősségeit, tudjuk, hogy minden meccsen képes tíz, tizenöt gólt dobni. Mondhatjuk, hogy ezzel nincsen semmi baj, de az Esbjerg többi játékosa ne dobjon ennyi gólt – célozgatott a Reistad elleni védekezésre a Győr edzője.
Borítókép: Oftedal egyre jobban érzi magát (Fotó: Nemzeti Sport/Török Attila)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Hiába a Fradi fölénye, az MTK bombagóllal pontot csent a címvédőtől
Hiába vezetett a Ferencváros, az MTK összességében megérdemelten szerzett pontot az NB I-ben.

Iszonyatosan nagy gólt lőtt Sallai Roland + videó
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.

Dzsudzsák-bomba, döbbenetes kapushiba, hat gól Zalaegerszegen
Hiába lőtt óriási gólt a DVSC legrutinosabb játékosa, csapata nem tudott nyerni Zalaegerszegen, igaz, nem is kapott ki. A hazaiak kapusa, Gundel-Takács döbbeneteset hibázott. Hat gól született azon az összecsapáson, amely sokáig emlékezetes marad.

Ezt mondta Szoboszlai Dominik a Milan elleni vereség után + videó
A Liverpool egyik legjobb teljesítményét nyújtó játékosa nem volt elégedetlen.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk