A Kisvárdát nem izgatja, hogy feljelentették a FIFA-nál

Az NB I legutóbbi ezüstérmese, a Kisvárda szerződtette Dominik Kovacevicet, ám a horvát játékos korábbi klubja, az Universitatea Craiova feljelentette a magyar klubot, mert szerinte Kovacevicet még hozzá köti szerződés. A várdaiak állítják, nincs ügy, mert körültekintően jártak el.

Magyar Nemzet
2022. 07. 06. 13:16
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A többi klubhoz hasonlóan az előző bajnokság egyik meglepetéscsapata, az ezüstérmet nyert Kisvárda is folyamatosan erősíti a keretét. Érkezett már a szerb Milos Vranjanin a lett Riga FC-től, Széles Imre Gyirmótról, pénteken pedig a klub szerződtette a horvát Dominik Kovacicot a román Universitatea Craiovától, és nem hitte volna, hogy az utóbbiból ügy kerekedik ki.

 

 

Néhány órával a bejelentés után ugyanis a román klub közleményt adott ki, amelyben közli, hogy értesítette a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséget a „Kisvárda szabálytalan és sportszerűtlen viselkedése miatt”. A konkrétumokról ezt olvasható a közleményben: „Az említett együttes a saját játékosaként mutatta be Dominik Kovacicot, akit 2024. június 30-ig szerződés köt klubunkhoz. A horvát védő az engedélyünk nélkül hagyta el az edzőtábort, megszegve ezzel a 2021 júniusában között szerződését.”

 

Fotó: Kisvardafc.hu

A magyar klub a játékos érkezésének a bejelentésekor azt közölte, hogy lejárt szerződésű futballistaként szerződtette, majd szerdán ugyancsak kiadott egy közleményt, amelyben dr. Róka Géza, a Kisvárda nemzetközi ügyekért felelős vezetője megnyugtatja a szurkolókat, szerinte nincs ügy, a vezetés mint mindig, ezúttal is körültekintően járt el.

„Átigazolási ügyekben manapság a klubok hibázási lehetősége szinte a nullával egyenlő a nemzetközi ügymenet miatt, a FIFA elé csak olyan transzfer kerülhet, amely teljesen egyértelmű. A híresztelésekkel ellentétben a tény az, hogy a Román Labdarúgó-szövetség hétfőn délután első kérésünkre kiadta a játékos nemzetközi játékengedélyét. Ez nem történhetett volna meg, ha klubunk bármiféle szabálytalanságot elkövetett volna a futballista szerződtetésekor. Új játékosunkat, Dominik Kovacicot szurkolóink csapatunk színeiben láthatják az Európa-konferencialiga-mérkőzéseken.” – olvasható a Kisvárda közleményében.

Dominik Kovacic kedden ennek megfelelően pályára lépett a csapat AEK Larnaca elleni felkészülési mérkőzésén, amely 2-2-re végződött.

Borítókép: Dominik Kovacic (jobbra) már be is mutatkozott az új csapatában (Fotó: Kisvardafc.hu)

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.