Gyalog érkezett meg az ezüstérmes Kisvárda új vezetőedzője

Török Lászlót nevezték ki a labdarúgó NB I előző idényében ezüstérmes Kisvárda Master Good vezetőedzőjévé. Az 52 éves szakember 2006-tól 2018-ig Kecskeméten dolgozott, ahol irányította az NB II-es, majd NB I-s csapatot vezetőedzőként, hét évig pedig az akadémia szakmai igazgatója volt. Az elmúlt fél évet Kisvárdán töltötte a helyi akadémián, ahol az U19-es csapatot vezette.

Magyar Nemzet
2022. 06. 28. 15:54
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Török László kinevezésével vált teljessé a Kisvárda szakmai stábja, az 52 éves, prolicences szakembert ma mutatta be Révész Attila sportigazgató a csapat előtt, és a délelőtti edzésen már be is kapcsolódott a munkába. A tréner az NB I-ben a Tiszakécske és a Honvéd színeiben játszott csatárként, és rutinos edzőnek is mondható. Pontosan húsz éve edzősködik, 2006-tól 2018-ig dolgozott Kecskeméten, irányította az NB II-es, majd NB I-s csapatot vezetőedzőként, hét évig pedig az akadémia szakmai igazgatójaként dolgozott, de közben az NB II-es Honvédnál tett egy kitérőt. Az elmúlt fél évet Kisvárdán töltötte, az év elejétől az akadémián dolgozott, az U19-es csapatot irányította.

– Török László az U19-es csapat mellett az osztályozón az U17-esek munkájába is besegített, az utolsó meccseken már ő irányított, ezáltal még nagyobb rálátása van a teljes utánpótlásunkra, ami fontos, hiszen célunk és feladatunk is a fiatalok beépítése, és olyan futballisták kerültek most a felnőttek közé, akikkel ő már együtt dolgozott az elmúlt fél évben – fogalmazott Révész Attila sportigazgató a klub honlapján. – Ez teljesen indokolja, hogy a szabályoknak olyan edző kinevezésével feleljünk meg, aki ismeri a tehetségeink képességeit. A munka jellege, a filozófia – amit már Török László is jól ismer – nem változik, az állandóságot a segítők, vagyis Erős Gábor és Gerliczki Máté jelenléte garantálja. A feladatokat leosztottuk, a stábban mindenkinek megvan a maga területe, a munkát pedig Török László fogja össze. Ezzel a lépéssel végképp elmondhatjuk, hogy a felnőtt szakmai stábunk minden tagja az akadémiánkról került ki, ami egyedülálló az országban.

– A bemutatásomnál először is gratuláltam a csapatnak a legutóbbi szenzációs teljesítményhez és eredményhez, és örülök, hogy csatlakozhatok ehhez a közösséghez, ehhez a szakmai stábhoz – mondta székfoglalójában Török László. – Igaz, hogy messziről, Kecskemétről jöttem, mégis közelről, hiszen csak átsétáltam innen, az akadémiáról. Tisztában vagyok azzal, hogy milyen szakmai alapelvek mentén kell haladnunk a napi munkában, csapatban dolgozunk, a végső döntéseket viszont nekem kell meghoznom. Meg kell felelnünk az úgynevezett fiatalszabálynak, ezért nagyon oda kell figyelnünk bizonyos játékpercekre, a fiatalok beépítésére, az ő egyéni képzésük és fejlesztésük is az egyik fő feladatom lesz. Ami jó volt, azt meg kell tartanunk, esetleg még jobbá kell tennünk, amiben pedig jobbá kell válnunk, az fejlesztésre szorul, ennek a lépéseit közösen kell meghatároznunk.

A Kisvárda Master Good az előző idényben története legjobb eredményét elérve második lett az NB I-ben, így a következő szezonban a Konferencia-liga selejtezőjében szerepelhet, ahol a második fordulóban a kazah Kajrat Almati lesz az ellenfele. A csapatot legutóbb Erős Gábor irányította, de neki nincs meg a megfelelő UEFA-licences végzettsége, a pro diplomája, így kellett valaki, aki a szabályoknak megfelelően vezetheti a csapatot.

Borítókép: Török László az év elejétől a kisvárdai akadémián dolgozott, az U19-es csapatot irányította (Forrás: Kisvárdafc.hu)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.