Bognár elmondta, hogy a két, egyaránt U20-as vb-bronzérmes csatára, Futács Márkó és Németh Krisztián is vállsérülést szenvedett, a visszatérésük időpontja nehezen megjósolható. Egyebek mellett ezért is el tudna képzelni még egy gólerős centert a csapatában. Ugyan vannak fiatal jó játékosaink az NB III-as csapatban vagy az ifiben, de egy 17 éves centerre építeni a támadójátékot nem túl ötletes – idézte az edzőt a Csakfoci.
A játékosként hazai fronton a Hungária körúton sikeres Bognár közölte: a legnagyobb kihívás egy megbízható középső védő felfedezése és beépítése. Az edző szerint ezzel a problémával küszködik a legtöbb csapat, nem csak a másodosztályban, az élvonalban is.
Bognár tisztában van azzal, miért hívták vissza az MTK-hoz. A nagy számok törvénye alapján és a képességekre alapozva úgy gondolom, hogy ezt a bajnokságot meg tudjuk nyerni. Mindig van egy sötét ló, aki az adott szezonban jól szerepel, például tavaly ilyen volt a Kecskemét, előtte pedig a Budafok – fogalmazott a korábbi 49-szeres válogatott, hozzátette, a következő szezonban a Gyirmót lehet az egyik legkomolyabb rivális a feljutásért vívott harcban.
Végezetül Bognár a szurkolók véleménynyilvánításáról is ejtett egy-két szót. Ha nem megy úgy a játék, a szurkolónak jogában áll véleményt nyilvánítani, ez is belefér. Ha valami nem tetszik, nyugodtan megmondhatják. Nem működik mindig minden olajozottan, lesznek rossz meccseink, amikor nyerünk, és lesznek jó meccseink, amikor nem nyerünk. Hozzátartozik a játékhoz. Egy normális szinten a kritikát el kell tudni viselni, a vereségek hozzátartoznak a sporthoz, épp ezért próbálom én is úgy nézni a saját csapatomat, hogy belefér egy-egy baki, de utána olyankor a következő 3-4 meccsen ez ne forduljon elő – mondta az MTK szakmai igazgatója.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!