– Az MTK vonzása ennyire erős, vagy elfáradt a paksi kapcsolat?
– Csakis az előbbi. Nem akarok nagy szavakat használni, de Paksot örökre a szívembe zártam. Nem csak a klubot, a várost is. Az évzárón azt mondtam a vezetőknek, senkitől sem köszönök el az elváláshoz illő formulával, mert nem akarok ettől a közegtől elszakadni, úgy érzem, lesz még dolgunk egymással.
– Ön ismeri a legjobban a csapat, a játékosok képességeit. Talán még az utódjáról is kikérték a véleményét?
– Mondhatnám, hogy ráhibázott, de helyesebb úgy fogalmazni, beszélgettünk a csapat jövőjéről, aminek a sorsa nekem sohasem lesz közömbös. Haraszti Zsolttal, a klub elnökével baráti a kapcsolatunk, rögtön, elsőként őt tájékoztattam az MTK ajánlatáról. Igen, az MTK vonzása nagyon erős, nekem az MTK a csapatom. Bajáról kerültem oda fiatalon, kilenc éven át voltam a klub játékosa, majd hat éven át az edzője. Amikor anno hazajöttem Franciaországból, egyből az MTK-t hívtam fel, hogy itthon vagyok, jönnék. Más kérdés, hogy akkor nem volt rám szükség. Az élet már csak olyan, hogy a BVSC–MTK kiesési meccsen góllal és gólpasszal pecsételtem meg szeretett csapatom sorsát.
A vonzalom ezzel együtt is örök, nincs másik klub itthon, amelynek a hívására elhagytam volna Paksot.
– Amikor az előző idény elején átvette az irányítását, utolsó volt a Paks. Közismert, hogy a támadófutballal tett csodát. A keret erre volt alkalmas, vagy a saját elképzelését erőltette rá a csapatra? Továbbfűzve a gondolatot, az ön filozófiája bármelyik magyar csapatnál működhetne?
– Az első néhány paksi meccsemen nem a legjobb képességű futballistákból állítottam össze a kezdőtizenegyet, hanem az alapján választottam ki a játékosokat, ki alkalmas a letámadásra. Falakba nem ütköztem, de a kerítést azért néhányszor meg kellett kerülni. Megesett, hogy miközben mentünk előre, néhányan visszafelé indultak a régi, hadd mondjam azt, rossz beidegződés miatt, ami versenyhelyzetben rendre előjön. A kérdése második fele érdekes. Igen, szerintem máshol is működne. A kollégák szokták is tőlem kérdezni, nem félek a nagy vereségektől? Nem, mert nem az számít, hány gólt kapunk, hanem az, hányat rúgunk.
Ösztönösen mindenki gólt szeretne lőni. Amikor én erre a bennünk rejlő mély érzésre alapozom, akkor kiszabadítom a játékosokat az évek alatt rájuk erőltetett béklyóból, ami energiával tölti fel őket. Valahol ilyen egyszerű ez a sokat emlegetett filozófia.
– Egymást követő két évben is Paksról került ki a gólkirály, előbb Hahn János, majd Ádám Martin. Utóbbi teljesítménye, a harmincegy gól különösen döbbenetes. Pláne azután, hogy több helyütt is leírták, s hát az előző évadban Pakson is csak csere volt. Mit tett vele?
– Megadtam neki a lehetőséget, és bíztam benne. Már az előző idényben is rosszul éreztem magam amiatt, hogy csak csere Hahn János mögött, de hát Janó rugdosta a gólokat. Az előző nyáron aztán hívta a DVTK, de mondtam neki, nem mehetsz el, mert szükség van rád. Az első meccsünk előtt az öltözőben azt mondtam a többieknek, bízzanak Ádám Martinban, ő is eléri a húsz gólt. Harmincegy lett belőle. A játékstílusunk nagyon fekszik neki, sok labdát kap, s külön az ő érdeme, hogy azokat meg is tudja tartani. Sokat dolgozott a sikerekért, a télen képes volt leadni néhány kilót, ami nem olyan egyszerű dolog egy sportoló életében, mint sokan gondolnák, egy másik játékosom is próbálkozott ezzel, aztán az lett a vége, hogy elájult a gyúrópadon. Egyébként pedig Martin áldott jó gyerek, akkor is ugyanolyan szerényen tette a dolgát, amikor Marco Rossi behívta a válogatottba, s eldőlt, hogy ő lesz a gólkirály.
– Azt mondta az imént, bármelyik csapat képes lehet a letámadásra. S hány Paks lehetne az NB I-ben? Szép dolog, hogy több magyar játékost szeretnénk látni a pályákon, de van-e elég magyar labdarúgó ehhez?
A magyar bajnokság színvonala nem esne vissza, ha a csapatok legalább hatvan százalékban magyar játékosokat foglalkoztatnának.
– S itt nem a keretben, hanem a pályán lévőkre gondolok. Ez alól két kivétel van. A Ferencváros, amelynek a magyar színvonalhoz képest tényleg kiemelkedő légiósai vannak, s a Kisvárda, mert az ország keleti szegletébe nem szívesen igazol olyan magyar futballista, akinek máshonnan is van ajánlata. Nagyon sok magyar tehetség van, ez nem duma, látom őket hétről hétre. Ám mindenki azonnal akar eredményt, ezért inkább a középszerű, de kész külföldinek szavaz bizalmat a tehetséges, ám még kiforratlan magyar fiatalokkal szemben.
– Van magyarázat arra, miért söpört el az MLSZ minden akadályt a légiósok foglalkoztatása elől?
– Felelhetném azt, erről az MLSZ-t kellene megkérdezni, de nem akarom megkerülni a választ. Az MLSZ a klubok, mindenekelőtt a Ferencváros nyomására cselekedett így.
Nem tagadom, nagyon kritikus vagyok a szövetség szakmai döntéseivel szemben, miközben elismerem, a háttér biztosítását tekintve soha nem volt ilyen jó vezetése a magyar futballnak.
Minden évben újabb hároméves terv indul anélkül, hogy tudnánk, az előző milyen eredményre vezetett. Most éppen visszahozzák a fiatalszabályt, amit természetesen üdvözlök, de miért kellett egyáltalán anno eltörölni? Persze ez is csak jól hangzó, jól eladható intézkedés, amint kiöregszenek a fiatalok a premizálható életkorból, mehetnek a levesbe. A torz gondolkodáson kellene változtatni.
– A tavasszal már nem bírálta a VAR-t. Megbékélt vele?
– Kénytelen vagyok. A félreértések elkerülése végett, noha konzervatív ember vagyok, jó újításnak tartottam a VAR-t. Bíztam benne, hogy flottul működik, s azt gondoltam, ha lesznek is hibák, azok kiegyenlítődnek, ám végiggondolva, rosszul jöttünk ki belőle. A legfontosabb tanulság az, hogy aki a pályán rossz döntést hoz, az a képernyő előtt sem tesz másként.
– Az ősszel, a Fradi elleni, hazai mérkőzés után tett nyilatkozata miatt megbüntette az MLSZ. Utána tudatosan vigyázott a szavaira?
– Arra nem nagyon vagyok képes… Ám igen, tudatosan a kispad végébe ültem, hogy véletlenül se tudjak konfrontálódni a negyedik játékvezetővel. Magánemberként amúgy jóban vagyok a bírókkal, de ha rosszul döntenek, azt muszáj szóvá tenni. Egyébként pedig ők sincsenek könnyű helyzetben. Miként megtudtam, nem véletlen, hogy a Bajnokok Ligájában, a top bajnokságokban gyorsabb a döntés mechanizmusa és kevesebb a hiba. Elsősorban nem azért, mert ott jobbak a bírók, hanem mert jobb rendszerrel dolgoznak. Azt viszont ne tőlem kérdezze, nálunk miért kezdetlegesebb verziót alkalmaznak.
– A kupadöntőt tekinti a mögöttünk hagyott idény paksi csúcspontjának?
– Természetesen, de nem csak a mérkőzés mint esemény, hanem az odáig vezető út miatt is. A Fradi elleni meccsek mindig kivételesek.
Már az is fantasztikus érzés volt, hogy a télen, amikor 3-0-ra nyertünk a Groupama Arénában, a hazai közönség nem bántott minket, hanem nehezen félreérthető ria, ria, Hungária rigmust skandált. A kupadöntő után pedig őszinte tapsot kaptunk.
Azt is levettem, hogy a Fradi külön készült ránk. Azzal vertük meg őket a télen, hogy Ádám Martin lekötötte mindkét középhátvédjüket, így nagy szabad területünk maradt a támadáshoz. Ellenünk tudatosan készültek a három védős rendszerrel, s el kell ismernem, tökéletesen is alkalmazták. Tudtam, hogy erre készülnek, a meccs előtt említettem is Csercseszovnak, de nem lehetett erre hatásos válaszom.
– Az MTK-nál az azonnali visszakerülés a cél, vagy inkább az a feladata, hogy újra felépítse a csapatot?
– Mindkettő egyszerre. Soha nem szerettem hosszú távra tervezni, most is csak kétéves szerződést írtam alá. Az elsőt az NB II-re, a másodikat az NB I-re. Ha nem sikerülnek a terveim, úgysem marasztalnak. A magyar játékosok szerencsére kivétel nélkül maradnak, talán egy-két poszton kell erősíteni. Az MTK-nál technikailag hagyományosan jól képzettek a játékosok, ezért nem aggódom.
– Mely ellenfelektől tart leginkább?
– A Gyirmót is visszakerülne, erős lesz a DVTK, információm szerint az ETO is, a Haladást a remek fiatalok miatt sohasem szabad lebecsülni, továbbá Nyíregyházán és Szegeden is jók a feltételek. Meglepődnék, ha nem ebből a hét csapatból kerülne ki a két feljutó.
– Hivatalos minőségben szakmai igazgató lesz az MTK-nál. Ez pontosan mit jelent?
– Ugyanazt csinálom majd, mint Pakson. Amolyan menedzseri szerepkör, ahogy Angliában szokás. Én meccselek, az edzésprogramot is én szabom meg, figyelem a tréningeket, de az edzéseket nem én vezénylem le, ez Gyuri fiam dolga lesz, akivel szakmailag is egy hullámhosszon vagyunk.
Borítókép: Bognár György örökre a szívébe zára a Paksot (Fotó: Nemzeti Sport/Árvai Károly)
