Zakor Sándor, az MTK Budapest tulajdonosa a bejelentést követően elmondta, az elmúlt időszakban azon dolgozott, hogy megtalálja azt a megoldást, amellyel leginkább biztosítottnak látja a klub további szakmai fejlődését.
– Bognár György MTK-kötődése közismert, így biztos vagyok abban, hogy leendő szakmai igazgatónk számára a most induló közös munka is több egyszerű feladatnál. Intenzív, mélyreható egyeztetéseket folytattunk, és most jött el az a pillanat, amikor mindkét fél úgy érezte, együtt kell tennünk a klub felemelkedéséért. Döntésemben az is szerepet játszott, hogy sosem rejtettem véka alá, azt szeretném, ha az eredmények mellett a csapatunk látványos futballra is törekedne. Akadtak periódusok, amikor voltak ilyen irányú törekvéseink a pályán, de az elmúlt időszakban sajnos az eredménytelenség mellett ezen a téren is komoly hiányérzetünk lehetett – fogalmazott a klubtulajdonos. – Bognár György személyiségét, futballról alkotott nézeteit ismerve joggal bízhatunk abban, hogy a csapat közönségszórakoztató futballra is törekszik majd a lehető legjobb eredmények elérése mellett. Az elmúlt időszakban egész sor történet bizonyítja, hogy remekül segíti a játékosok fejlődését is, kihozza belőlük a maximumot, elég csak Hahn János és Ádám Martin gólkirályi címét, valamint Bognár István rendkívül eredményes előkészítő játékát megemlíteni.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!