A 2022/23-as idénytől Romániában valamennyi csapatsportban – felnőtteknél és ifjúságiaknál egyaránt – a pályára lépő játékosok minimum negyven százalékának román állampolgárnak kell lennie. A Novák Károly Eduárd sportminiszter által aláírt rendeletet július 7-én hozták nyilvánosságra, és gyakorlatilag azonnali hatállyal érvénybe kellene lépnie, hiszen szombaton a Kolozsvári CFR–Sepsi OSK labdarúgó Szuperkupa-döntővel megkezdődik az új futballidény. Az intézkedés azt a célt kívánja szolgálni, hogy több romániai játékos jusson lehetőséghez, áttételesen pedig javítsa a román válogatottak versenyképességét.
„Előzetesen senki sem kérdezett meg bennünket”
Jó néhány újabb ellenségre sikerült szert tennie Novák Károly Eduárdnak. A román sportminiszter rendelete, amely hatvan százalékban maximálta a nem román állampolgárok számát a csapatsportban, jókora felháborodást keltett, és minden bizonnyal perek sorozatához vezet – ha vissza nem vonják.

A máris egekig érő hullámokat verő intézkedés támogatókra is talált, de az ellenzők azért jelentős túlsúlyban vannak. A futballklubok részéről az amúgy is a fiatal román tehetségek beszerzésére, felfuttatására és értékesítésére hajtó FCSB tulajdonosa, Gigi Becali ezúttal a hazafiasság mintapéldányának titulálta az általa egyébként folyamatosan kritizált romániai magyar minisztert. A bajnok Kolozsvári CFR klubelnöke, a volt FIFA-játékvezető, Cristian Balaj viszont egyenesen bojkottra buzdított, és egyértelműsítette, hogy az általa vezetett klub kész bíróságra vinni az ügyet.
– Kizárt dolog az intézkedés azonnali életbe léptetése. Elvileg támogatom az elképzelést, hiszen mindannyian szeretnénk minél több hazai futballistát szerepeltetni, de így, egyik pillanatról a másikra? Amikor már kialakítottuk a keretünket, a külföldiek többségével pedig kétéves szerződést kötöttünk? Hogyan lehet ezeket felbontani? Kártalanít bennünket valaki? Arról nem is beszélve, hogy előzetesen senki sem kérdezett meg bennünket – füstölgött Balaj.
A szombat esti Szuperkupa-döntő ugyan az idény kezdetét jelenti, ám a szereplők közül senki sem kapott egyértelmű eligazítást a profiliga részéről. Hadnagy Attila, a Sepsi OSK klubigazgatója azt mondta, mindössze a döntésről tájékoztatták a háromszéki klubot, illetve kérték annak tudomásul vételét – akármit is jelentsen ez. Az Aradon rendezendő fináléban amúgy a Sepsi OSK semmiféle hátrányt nem szenved a miniszteri rendelet nyomán, hiszen keretszinten is teljesíti a kvótát, a kezdőcsapatban pedig valószínűleg mindössze két külföldi játékos kap helyet. A CFR-nek viszont legalább három helyen kellene változtatnia, ami a reakciókból ítélve eszük ágában sincs a kolozsváriaknak.
Az előző évadban a legmagasabb arányban, 64,4 százalékban az aradi UTA használt külföldieket, a futballnál nagyobb bajban lehet viszont a kézilabdázás, ahol az európai kupagyőzelmekre hajtó női klubok 16-os keretében eddig akár 10-12 külföldi játékos is szerepelt.
A rendelet a jogászok szerint is sok sebből vérzik, mindenekelőtt az unión belüli szabad munkaerő-áramlás, munkavállalás alapvető jogának látszik ellentmondani, ami igencsak győzelemre esélyes érvnek tűnik a bírósági fórumokon. Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke is diszkriminatívnak minősítette a rendeletet.
További Sport híreink
Borítókép: A kupagyőztes Sepsit nem érinti az új szabályozás (Fotó: Getty Images/Vasile Mihai-Antonio)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kós Hubert megtrollkodta Léon Marchand-t a vb-n: „Az én nevem ott van, és az övé?”
A két klasszis úszó egymás mellett úszott és össze is dolgozott a 200 vegyes előfutamában a vb-n.

Felfüggesztették a hegymászóbalesetben 31 évesen megsérült olimpiai bajnok keresését
A mentőcsapat szerint a hétszeres világbajnok sportoló nem adott életjelet magáról.

Reszkess Infantino, jön egy argentin, aki háborút indít ellened
Sergio Marchi nevét ma még kevesen ismerik, de ha így folytatja, hamarosan nagy dolgokat vihet véghez.

Az NB I új nagy igazsága: az rendeli a nótát, aki fizeti a zenészt
Egyelőre még erősödik a vihar a 4+1-es néven elhíresült ajánlás miatt, de hamarosan elcsendesül.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Kós Hubert megtrollkodta Léon Marchand-t a vb-n: „Az én nevem ott van, és az övé?”
A két klasszis úszó egymás mellett úszott és össze is dolgozott a 200 vegyes előfutamában a vb-n.

Felfüggesztették a hegymászóbalesetben 31 évesen megsérült olimpiai bajnok keresését
A mentőcsapat szerint a hétszeres világbajnok sportoló nem adott életjelet magáról.

Reszkess Infantino, jön egy argentin, aki háborút indít ellened
Sergio Marchi nevét ma még kevesen ismerik, de ha így folytatja, hamarosan nagy dolgokat vihet véghez.

Az NB I új nagy igazsága: az rendeli a nótát, aki fizeti a zenészt
Egyelőre még erősödik a vihar a 4+1-es néven elhíresült ajánlás miatt, de hamarosan elcsendesül.