Nehéz megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. A Bietigheim elleni, vasárnapi 40-20 a legsúlyosabb vereség, amit az FTC női kézilabdacsapata valaha is elszenvedett a Bajnokok Ligájában.
Baleset történt vagy akut problémával küzd a Ferencváros?
Nehezen tér napirendre a Ferencváros női kézilabdacsapata a történelmi Bajnokok Ligája-kudarca fölött. A német Bietigheim elleni vasárnapi 40-20-as vereség után kerestük Elek Gábor edzőt és Görög Zsolt szakosztály-igazgatót, de a zöld-fehérek sajtóosztálya elhárította az érdeklődést. A korábbi 182-szeres válogatott szélső, Borsos Attila rendelkezésre állt: a Sport TV szakértője szerint meccs közben nem tudott reagálni a Fradi a Bietigheim taktikájára, ez tanácstalanságot szült, majd elanyátlanodtak a játékosok. Borsos állítja, korai megítélni, hogy rosszkor jött baleset történt vagy ennél komolyabb a probléma a Fradinál.

A váratlan kudarc után nem találtunk értékelést a Fradi médiafelületein, a klub vezetőinél is falakba ütköztünk. Így Borsos Attila, a korábbi világválogatott szélső segítségével próbáltuk megfejteni a 20 gólos vereség okát.
Borsos leszögezte, ő nem a három sérült játékos hiányával magyarázza az összeomlást.
– Szucsánszki Zita nem sokat játszik, Dragana Cvijics sem sokkal többet, ő tíz perceket kap a szakmai stábtól, a nyáron hazatérő Tomori Zsuzsanna tapasztalata valóban elkelt volna a védelemben, de én nem ebben látom a kudarc okát – mondta lapunknak a Sport TV szakkommentátora.
A Fradinak az volt a terve, hogy aktív keresztmozgásokkal széthúzza az ellenfél védőfalát, de a Bietigheim gyors emberekkel védekezett, és láthatóan fel volt készülve az FTC támadójátékára. Sem Emily Bölk, sem Szöllősi-Zácsik Szandra, sem Andrea Lekics nem tudta meglepni a németeket, egyedül Klujber Katrin játékában volt veszély. Kicsit azt éreztem, mint az előző szezonban a Krim Ljubljana elleni idegenbeli BL-nyolcaddöntőben: akkor sem tudott meccs közben váltani Elek Gábor csapata. A németek ellen sem tudott reagálni menet közben, ez később tanácstalanságot eredményezett, és egy idő után elanyátlanodtak a játékosok, a végén egyre gyakrabban felejtettek el visszafutni védekezni
– folytatta a szakértő, aki szerint Elek Gábor edző sorsáról nem egy rosszul sikerült mérkőzés után dönt a klub vezetősége.
A váratlan helyzetek váratlan reakciókat szülhetnek, mindenesetre Borsos szerint a következő két-három hét adhat választ arra, hogy az egyébként Final Fourra esélyes kerettel rendelkező Ferencvárosnál egyszeri baleset történt vagy akut problémáról van szó. Az új szezonban is látszik, hogy a beállóposzt nem a Fradi erőssége. – Ezzel régóta küszködik a Ferencváros, és a Szeged férficsapatához hasonlóan náluk is visszatérő probléma, hogy ha valamiért nem működik az alapjáték, meccs közben nehezen tudnak váltani – mondta Borsos.
A Ferencváros legközelebb a 2021-es döntős Brest Bretagne-t fogadja a Bajnokok Ligájában. Voltak már jobb passzban a franciák: az előző hétvégén hazai pályán kaptak ki a CSM Bucurestitől, az elhullajtott pontokat Magyarországon akarják visszaszerezni.
Ma az Érd elleni NB I-es bajnoki mérkőzés (tv: M4 Sport, 18.00) búfelejtőnek megteszi, Elek Gábor csapata a Népligetben szembesülhet a szurkolók ítéletével. Ha már a szakmai stáb nem mondta el a véleményét a bietigheimi égéssel kapcsolatban.
További Sport híreink
Borítókép: Elek Gábornak kell megtalálnia a megoldást (Fotó: Nemzeti Sport)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Milák utódja robbant be?! Magyar Eb-arany pillangón nagy fölénnyel, 16 évesen! + videó
A szlovákiai Somorján zajlik az úszók junior Európa-bajnoksága, amelyen Antal Dávid tönkreverte a mezőnyt.

Óriási magyar bravúr Wimbledonban – egy top 20-as játékos bánta
Gálfi Dalma még csak szettet sem vesztett Beatriz Haddad Maia ellen.

Gigantikus átverés egy fotó, ami terjed a neten a klub-vb-ről + videó
Az viszont nem álhír, hogy a nyolc közé jutott Fluminense beszólt a már otthon levő Botafogónak és a Flamengónak.

Takarítás Liverpoolban: távozott egy világbajnok is, Klopp embere
Nagy változásokat jelentett be szerdán a Premier League címvédője.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Orbán Viktor is reagált a kokárdát földre dobó drag queen műsorára – videó

Baloldali megmondóember állt ki a Csík zenekar énekesnője mellett + videó

Senki nem ültet már ilyen gyümölcsfát, pedig igazi kincs a termése

Kiderült Zelenszkij ördögi terve

Végre kapható a magyar csemegekukorica, most az Aldiban olcsóbb, mint a piacon

Kiderült, kiket környékeztek meg az ukrán kémek

A luxusfeleség: Olena Zelenszka

Könnyű ágon a Chelsea, így az Optánál a klub-vb favoritjává lépett elő

Takarítás Liverpoolban: távozott egy világbajnok is, Klopp embere

Különleges dámszarvas született a Budakeszi Vadasparkban + fotók

A Gubacsi-híd leszakadt gyalogos felüljárójáról egyeztetett Szentkirályi Alexandra

Hallgatásba burkolózik a drag queen, aki a pride-on gúnyt űzött a kokárdából + videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Milák utódja robbant be?! Magyar Eb-arany pillangón nagy fölénnyel, 16 évesen! + videó
A szlovákiai Somorján zajlik az úszók junior Európa-bajnoksága, amelyen Antal Dávid tönkreverte a mezőnyt.

Óriási magyar bravúr Wimbledonban – egy top 20-as játékos bánta
Gálfi Dalma még csak szettet sem vesztett Beatriz Haddad Maia ellen.

Gigantikus átverés egy fotó, ami terjed a neten a klub-vb-ről + videó
Az viszont nem álhír, hogy a nyolc közé jutott Fluminense beszólt a már otthon levő Botafogónak és a Flamengónak.

Takarítás Liverpoolban: távozott egy világbajnok is, Klopp embere
Nagy változásokat jelentett be szerdán a Premier League címvédője.