Rossz napot fogott ki a Ferencváros Belgrádban. A Crvena zvezda elleni 4-1-es vereség sima meccset sejtet, és habár a történelemkönyvek csak az eredményt rögzítik, és a mutatott játék idővel a feledés homályába merül, nem úgy indult, hogy kiütéses vereség lesz a vége. Nguen Tokmac, Aissa Laiduini, Henry Wingo, sőt a középpályán előre lopakodó Muhamed Besic is helyzetbe került.
Az ezerarcú Ferencváros és az egészséges önértékelés
A Tobol, majd a Qarabag elleni BL-selejtező visszavágón nehéz volt nem észrevenni, hogy amilyen gyors és ötletes a Ferencváros támadójátéka, olyan sebezhető a védelme. Ha ebből indulunk ki, nem meglepő, hogy a magyar bajnok beleszaladt a késbe, négy gólt kapott Belgrádban az Európa-liga selejtező harmadik fordulójában. Vajon melyik a Fradi igazi arca a nemzetközi porondon? A játékosok szerint a Monaco és a Trabzonspor elleni. Nem tudni, hogy nekik van-e igazuk. A válaszra még három meccset kell várni.

Okosan, kombinatívan futballozott a magyar bajnok – 27 percig. Emellett Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros edzője sem ment el szó nélkül. – Az első hazai gólig jól ment a játék, de a 11-es után megtörtünk. Ez nem szabadott volna, hogy megtörténjen – nyilatkozta az orosz szakember csütörtökön este a belgrádi Rajko Mitics Stadionban rendezett sajtótájékoztatón. A bekapott gól után összeomlott a Ferencváros, nehezen tudott mit kezdeni azzal, hogy a csoportkörben először hátrányba került, és nem is tudott reagálni arra a helyzetre, amivel a Trabzonspor elleni 3-2-es hazai siker és a Monaco idegenbeli 1-0-s legyőzése során még nem találkozott. A második bekapott gólt súlyos védekezési hiba, a harmadikat egy gyors kontra előzte meg, a negyediknél a hazaiak gaboni légiósa, Guelor Kanga klasszis megoldást választott, bár Dibusz bravúrral védhetett volna.

Ugyanakkor nem a gólok alakulása, a fegyelmezetlen csapatjáték vezetett a kudarchoz. Habár a védekezés anomáliáit a Trabzonspor és a Monaco ellen sikerült eltüntetni, ezek nem új keletű problémái a Ferencvárosnak. A kazah Tobol elleni hazai 5-1 és főképp az azeri Qarabag elleni budapesti 1-3 már rávilágított a Fradi védelmének a sebezhetőségére, ezeket sikerült elfeledtetni, zárójelbe rakni a belgrádi meccsig.
A Crvena otthonában újra előkerültek a hiányosságok, így amikor arra a kérdésre szeretnénk választ kapni, hogy melyik a Ferencváros igazi arca, okkal hihetjük, hogy a magyar bajnok ezerarcú. A bravúr és a súlyos vereség között valahol félúton jár Csercseszov csapata.
A szépítő gól szerzője, Kristoffer Zachariassen szerint ennél biztatóbb a helyzet. – Csalódottak vagyunk, mert nem a legszebb arcunkat mutattuk. Amikor azt mutatjuk, akkor szinte mindig nyerünk, de most megérdemeltük a vereséget – mondta az M4 Sportnak a norvég középpályás.

Nem mintha kötekedni szeretnénk vele, de a „mindig nyerünk” túlzás, erre világított rá a csapatkapitány, Dibusz Dénes. – A Crvena zvezda ilyen különbséggel is megérdemelten nyert – hozta a tőle megszokott őszinte formáját a válogatott kapusa, majd hozzátette: – Talán jó is, hogy így alakult, mert felébredünk ettől az eredménytől.
Ebből az következik, hogy ez valós önértékelés és egységes fellépés nélkül nem fog menni. Kérdés persze, hogy a további pontszerzés a csoportkörben vagy a továbbjutás a csoportból ütközik-e akadályba? Lehet, hogy mindkettő, de az is, hogy egyik sem. Csercseszov szerint a sorozatban elszenvedett két vereség, a kecskeméti és belgrádi kudarc nem lejtmenet, ez benne van a futballban.
A Debrecen elleni hazai bajnokin, főképp a Crvena zvezda elleni visszavágón kiderül, hogy az ezer arcából melyiket mutatja meg a Ferencváros, és hova érdemes pozicionálnia magát az Európa-ligában. Tragédia nem történt, a három meccsen elért hat pontjával vezeti a csoportját a magyar bajnok. Talán igaza lesz Dibusznak, és a Fradi felébred a belgrádi eredménytől.
További Sport híreink
Borítókép: Laiduini és a Fradi sem volt topformában (Fotó: MTI)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Az eddigi legszebb dupla után továbbjutott a Juventus a klub-vb-n
Kenan Yildiz szemet gyönyörködtető gólokat szerzett.

Szenzáció: a Bayern München Szoboszlai barátait csábítaná el a Liverpooltól
A Bayern München átigazolási stratégiája jelentősen átalakult az elmúlt hetekben, miután kiderült, hogy a klub nem tudja megszerezni Florian Wirtzet, a Bayer Leverkusen kiválóságát.

A videó, ami akár a karrierjébe is kerülhet – a Chelsea játékosa ezúttal túl messzire ment
A Chelsea középpályása az utóbbi napokban egy Instagram-videóval került a figyelem középpontjába.

Rettenetes tragédia egy futballmeccsen: hárman meghaltak, hetvenen megsérültek + videó
A játékosok a kórházba mentek, hogy véradással segítsék a sérültek ellátását.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Rejtélyes tragédia a Dunán – holtan találták meg a férfit

Magyar Péter akkora lyukra futott, hogy rögtön bele is zuhant

Újabb szerelem a láthatáron – Összejött a Házasság első látásra két sztárja?

Tömegközlekedés: újabb ingyenességet vezetett be a kormány – már életbe is lépett

Élet a Marson – drámai bejelentést tett a kutató

Izrael rosszat sejt: titokzatos kínai repülők szálltak fel Irán felé – mindenki azon aggódik, mi volt a fedélzetükön

Orbán Viktor intézkedéseket jelentett be

Szándékosan hergeli Verstappent a legnagyobb riválisa

Orbán Viktor újabb információkat osztott meg a Védelmi Tanács üléséről, erre kell készülnünk

Kiderült a súlyos titok: nincs tovább, Magyar Péter sarokba szorult

A spanyolok nekimentek az UEFA-nak, óriási balhé az Anglia elleni meccsen

Klopp kimondta, amit a Liverpool-szurkolók hallani akartak
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Az eddigi legszebb dupla után továbbjutott a Juventus a klub-vb-n
Kenan Yildiz szemet gyönyörködtető gólokat szerzett.

Szenzáció: a Bayern München Szoboszlai barátait csábítaná el a Liverpooltól
A Bayern München átigazolási stratégiája jelentősen átalakult az elmúlt hetekben, miután kiderült, hogy a klub nem tudja megszerezni Florian Wirtzet, a Bayer Leverkusen kiválóságát.

A videó, ami akár a karrierjébe is kerülhet – a Chelsea játékosa ezúttal túl messzire ment
A Chelsea középpályása az utóbbi napokban egy Instagram-videóval került a figyelem középpontjába.

Rettenetes tragédia egy futballmeccsen: hárman meghaltak, hetvenen megsérültek + videó
A játékosok a kórházba mentek, hogy véradással segítsék a sérültek ellátását.