Szörnyű pillanata volt mérkőzésnek az 51. percben: Franck Boli és Huszti András összefejelt. Mindketten elterültek a gyepen, a zalaegerszegi játékos végül fel tudott kelni némi ápolás után, ám a Ferencváros csatárát a mentősök vitték az öltözőbe, bár látszott, hogy már magánál van. Mintegy negyed óra elteltével ők visszamentek a helyükre, de kiderült, Franck Bolit kórházba kellett vinni.
Látogatók jártak a Ferencváros csatárának a kórházi ágyánál
A Ferencváros vasárnap este 2-1-re legyőzte a Groupama Arénában a Zalaegerszeget, és az 51. percben elvesztette Franck Bolit, aki egy összefejelés után eszméletlenül terült el a gyepen. Két csapattársa vasárnap meglátogatta a kórházban a csatárt, akit kedden nagy valószínűséggel hazaengednek.

A kórházban neurológus alaposan megvizsgálta, a CT-je negatív lett, ám mivel eszméletvesztése volt, 48 órára benntartják megfigyelésre. Hétfőn meglátogatta őt a csapatkapitány, Dibusz Dénes és az egyik legjobb barátja a csapatból, Tokmac Nguen. A klub hivatalos honlapja Reha Gábor csapatorvosra hivatkozva azt írja, hogy a futballista jól van, de az első félidőn kívül semmi másra nem emlékszik a Zalaegerszeg elleni mérkőzésből. Az orvos azt is hozzátette, hogy ha nem jön közbe semmi, akkor kedden hazaengedik a kórházból Franck Bolit.
Borítókép: Tokmac Nguen és Dibusz Dénes a megfigyelés alatt tartott Franck Boli ágyánál (Fotó: Fradi.hu)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Őrült összegért igazol az Arsenal és a Manchester United
Mindkét csapat a Premier League-ből szerződtet támadót.

Kétszer is esti műszak vár a Paksra a folytatásban
Az ETO FC Győr, a Paks és a Puskás Akadémia is érdekelt a következő körben.

Fábián Bettina: Rohadt erős csaj vagyok! Betlehem Dávid: Még nincs vége!
Egyszerre boldogan és elszántan nyilatkozott két érmesünk a szingapúri vizes vb-n.

A bokszvilág Uszik győzelmét várja, Canelo félmillió dollárt tett az ukrán sikerére
Telt ház, azaz több, mint 96 ezer ember előtt csap össze a két világbajnok.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk