Nem csillapodnak a kedélyek a Liu fivérek ügye körül. Mint ismert, az olimpiai bajnok Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang bejelentette az országváltási kérelmét, és vélhetően kínai színekben folytatják pályafutásukat a jövőben. A rövid pályás gyorskorcsolyázó testvérpár a magyar szövetséget okolta a váltás miatt, miközben a szövetség százmilliós nagyságrendű kártérítést követel tőlük. Mivel a két sportoló 2019 óta a Fradi kötelékében versenyzett, Kubatov Gábor klubelnök róluk is beszélt a Hír TV Radar című riportmagazinjának adott exkluzív interjúban.
Kubatov Gábor is elmondta a véleményét a Liu fivérek távozásáról
Kubatov Gábor fájlalja, hogy az olimpiai bajnok rövid pályás gyorskorcsolyázó Liu fivérek országot váltanak, mert meglátása szerint igazi példaképek voltak. A Fradi elnöke a futballcsapatról is beszélt a Hír TV Radar című riportmagazinjának adott exkluzív interjúban: Szalai Ádám leigazolása nem téma, de az Európa-liga döntőjébe bejutna.

– Elsősorban a hazának veszteség a távozásuk – jelentette ki Kubatov Gábor Liuékról. – Szerintem egyetlen dolgon múlt ez az ügy, hogy a szövetség nem tudott megegyezni az edzőjükkel. A Fradi mindent megtett, próbáltunk közbelépni, kommunikálni a felek között. A szövetség úgy döntött, hogy az ő edzőjüket nem fizeti tovább. Nem mentem bele mélyen, hogy ennek mi volt az oka, csak fájlaltam az egészet.
Két nagyon jó gyerekről van szó, jelenségek voltak, akik példát mutattak a fiataloknak. Ha létezett testvérpár, akik kutya keményen tudtak dolgozni a sikerért, akkor ők voltak azok. Nagyon fáj, hogy idáig jutottunk velük.
A Fradi futballcsapata nem is remélt sikereket ért el a nemzetközi porondon az ősszel, hiszen Sztanyiszlav Csercseszov együttese megnyerte a csoportját az Európa-ligában a francia AS Monaco, a török Trabzonspor és a szerb Crvena zvezda előtt, így bejutott a sorozat jövő tavasszal esedékes nyolcaddöntőjébe.
– Én már a döntőbe vágyom – fogalmazott Kubatov. – Azt szeretném, ha a Fradi Európa egyik meghatározó klubjává válna, akkor is, ha a költségvetésünk a legkisebb az Európa-ligában, a nagy csapatok pedig hússzor annyi pénzből gazdálkodnak. De mi magyarok vagyunk, mindig megtaláljuk a megoldást, hogy versenyben maradjunk.
Nagy dilemma, hogy a tavasszal is a saját stadionjában, a Groupama Arénában játssza a nemzetközi meccseit a Fradi, vagy átköltözzön a jóval nagyobb Puskás Arénába, amely egyébként jövőre az El-döntő helyszíne lesz.
– Több szempontból kell vizsgálni ezt a kérdést, mindenekelőtt ott a sportszakmai dimenzió, és a szakmai stábnak nem volt kifogása az ellen, hogy a Puskásban játsszunk. Még nem született meg a döntés, de abba az irányba tartunk, hogy a Puskásba költözünk. Kell kötni egy jó bérleti megállapodást, és akkor az utóbbi három évtized legfontosabb meccsét a Puskásban játsszuk majd. Illetve meccseit, mert bízom benne, hogy nemcsak egy lesz. Három párharcra vagyunk a döntőtől.
Kubatov azt is elárulta, hogy az ellenféltől – amely akár a Barcelona vagy a Juventus is lehet majd – nem függ a költözés, hiszen a klubnak a nyolcaddöntő sorsolása előtt le kell adnia, hogy hol kívánja játszani a meccseit a folytatásban.
Az átigazolások kérdése is szóba került az interjúban, és Szalai Ádám helyzetét tisztázta a Fradi elnöke. A magyar válogatottól visszavonuló csatár sajtópletykák szintjén már korábban szóba került, mint lehetséges FTC-igazolás, most pedig az tette aktuálissá a kérdést, hogy a 34 éves játékos svájci klubjával, az FC Basellel munkaügyi perbe fogott, a szakítás elkerülhetetlen.
– Ádámot rendkívül kedvelem, és nemcsak a hozzáállása, a szíve miatt. Kevesen szeretik annyira a hazájukat, mint ő, de ami miatt még inkább becsülöm, az ahogyan felépítette a futball utáni életét. Példamutató, hogy milyen mély elkötelezettség van benne. Ugyanakkor ő már a pályafutása vége felé jár, és nem vagyok benne száz százalékig biztos, hogy tudna még segíteni a mai Fradinak. Nem gondolkodunk a leigazolásában – öntött tiszta vizet a pohárba Kubatov.
A Fradi elnökével készült teljes beszélgetés a Hír TV Radar című műsorában látható.
További Sport híreink
Borítókép: Kubatov Gábor (Fotó: Kurucz Árpád)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Mi lesz Szalai Attila sorsa? Döntött róla a Hoffenheim
Szalai Attila bizonyítani akart a Bundesligában, de a Hoffenheim megválik tőle.

A spanyolok nekimentek az UEFA-nak, óriási balhé az Anglia elleni meccsen
Liverpool-játékosok vezérletével és a spanyolok szerint „Isten kezével” nyert Anglia az U21-es Eb-n.

Az Inter játékosa szurkolókkal futott össze, kis híján bokszmeccs lett a vége
Nem kérdés, hogy a PSG-vel szemben csúfosan elbukott BL-döntő fájó emlék az Inter futballistái számára.

Révész Bulcsú belehúzott, Ronnie O’Sullivan adhatna neki tanácsot
A fiatal magyar sznúkeres második profi idényét korábbi vb-elődöntős ellen kezdi.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Hihetetlen számokat húztak ki az ötös lottón, sokan lettek milliomosok

Kiderült a súlyos titok: nincs tovább, Magyar Péter sarokba szorult

Vilmos herceg születésnapján jött a gólyahír a Palotából, erre senki sem volt felkészülve

Paláver – Lavinát indított Orbán az EU-ban, már az osztrákok is sarokba ültetnék von der Leyent + videó

Valkusz Milán kifakadt, elege van az ismertségből: „Nem járhatok a Tescóba?”

Uniós szankciók csődje: Lengyelország csak most vette észre, hogy az oroszok végig rajta keresték degeszre magukat – azt se tudja, hogyan tiltsa ki őket

Majdnem újabb európai csapat égett meg a klub-vb-n, de jött Bellingham

„A sz.rt is kiverem belőled” – megfenyegetett egy szurkolót az Inter sztárfocistája – videó

A világbajnok olasz csapat szókimondó hőse ma már nem rakná be magát a csapatba

Argentinok mentették meg az Inter román edzőjét az újabb pofontól a klub-vb-n

Ezért hasznos a szigorított drogpolitika

Ez a lépés vezethet el a békéhez?
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Mi lesz Szalai Attila sorsa? Döntött róla a Hoffenheim
Szalai Attila bizonyítani akart a Bundesligában, de a Hoffenheim megválik tőle.

A spanyolok nekimentek az UEFA-nak, óriási balhé az Anglia elleni meccsen
Liverpool-játékosok vezérletével és a spanyolok szerint „Isten kezével” nyert Anglia az U21-es Eb-n.

Az Inter játékosa szurkolókkal futott össze, kis híján bokszmeccs lett a vége
Nem kérdés, hogy a PSG-vel szemben csúfosan elbukott BL-döntő fájó emlék az Inter futballistái számára.

Révész Bulcsú belehúzott, Ronnie O’Sullivan adhatna neki tanácsot
A fiatal magyar sznúkeres második profi idényét korábbi vb-elődöntős ellen kezdi.