Bár a spanyol Marca szinte kész tényként tálalta: a Manchester Unitedtől távozó Cristiano Ronaldo a szaud-arábiai al-Nasszrban folytatja pályafutását, amelyben a világ legjobban fizetett labdarúgója lesz évi 200 millió eurós fizetésével.
Cristiano Ronaldót nem elsősorban a pénz vonzza
A portugál szaklap, az A Bola értesülése szerint még nincs egyezség Cristiano Ronaldo és az őt szerződtetni kívánó szaúd-arábiai klub, az al-Nasszr között.

Ezzel szemben az A Bola úgy tudja, hogy bár az ajánlat valóban megtétetett, és azt a világklasszis labdarúgó tanácsadói mélyrehatóan tanulmányozzák, válasz biztosan nem lesz legalább addig, ameddig a portugál válogatott versenyben van a világbajnokságon.
Cristiano Ronaldo kizárólag a válogatottra akar összpontosítani ezekben a napokban – Portugália kedd este mérkőzik meg Svájccal a nyolc közé jutásért –, de az A Bola szerint a szabadon igazolható játékos nemcsak emiatt kért türelmet, hanem azért is, mert egyelőre a szaúdinál erősebb bajnokságban szeretne futballozni, és számít európai ajánlatok befutására is.
Az al-Nasszr mindazonáltal reménykedik CR „igen”-jében, és aligha sajnálja a kiszivárgott összegnél is nagyobb befektetést a két és fél évre szóló együttműködésért.
Itt talál meg mindent, amit a katari vb-ről tudni érdemes: https://magyarnemzet.hu/futball-vb-2022
Borítókép: Cristiano Ronaldo még nem döntött a jövőjéről (Fotó: AFP)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A Fradi kulcsembere Premier League-kezelést kapott, megúszhatja a műtétet
A zöld-fehérek egy másik klasszisa már teljesen egészséges.

Varga Barnabás társa vagy utódja lehet? Megszólaltak a Fradi-kiszemelt klubváltásáról
A csatár klubja több ajánlatot is kapott, az FTC is ott van a kérők között.

Bombaerős ellenfeleket kaphat a Fradi kiesés esetén is
A magyar bajnok az Európa-ligában sem számíthatna könnyű menetelésre.

Hogy dönt Marco Rossi? A korábbi gólkirály válaszolt a válogatottságot firtató kérdésre
Kedden hirdet keretet a magyar nemzeti csapat szövetségi kapitánya.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk